Újabb Grammatikus mese a "Hol van a béka?" mondat ihletésével.
Petike a pad alatt szorongatta a cipős dobozt, aminek a tetejét otthon ügyesen kilyukasztgatta. Már alig várta, hogy megérkezzen a tanító néni, hogy megmutathassa neki, mivel készült a természetismeret órára. Tudta, hogy az osztálytársai lerajzolták a kedvenc állatukat, volt, aki történetet írt róla, de a fiúcska nem ezt tette. Ő bizony behozta a kedvenc állatát az iskolába.
Így okoskodott otthon: a tanító néni kíváncsi arra, hogy mi a kedvenc állatom. Lerajzolni nem tudom olyan szépen, leírni sem olyan érdekes, hiszen nem lehet megfogdosni és játszani vele… szóval a leglogikusabb lépés minden kétséget kizárólag az volt, ha fogott egyet, és behozta az iskolába.
Hamarosan elkezdődött a természetismeret óra. Amint a tanító néni leült az asztalához, hogy beírja a hiányzókat a naplóba Petike nem bírta tovább:
– Tanító néni, tanító néni! Lehetek én az első? Megmutathatom a kedvenc állatomat?
A tanító néni ilyen lelkesedés láttán nem tudott mást mondani, megkérte a fiút, hogy mutassa be a házi feladatát.
– Én nem rajzoltam, és nem is írtam, hanem elhoztam a kedvenc állatomat – mondta büszkén Petike, és elővette a pad alól a papírdobozt. Hirtelen lekapta róla a tetőt, és elkerekedett szemmel nézett az üres dobozba. – Hol van a békám?
Lett nagy felfordulás a teremben, mindenki a békát kereste. Még a tanító néni is benézett az asztala alá, hogy nehogy ott bujkáljon a szökevény.
– Nem baj, gyerekek – mondta végül a tanító néni –, majdcsak előkerül az a béka.
Amint az osztály megnyugodott, és Petikének is sikerült egy kicsit túltennie magát a csalódottságán, mindenki bemutatta a kedvenc állatát. A gyerekek rajzoltak macskát, delfint, majmot, meséltek a saját háziállataikról, de Petikének csak azon járt az esze, milyen jó lett volna, ha a többiek is megnézhetik a békát, amit a kertben fogott. Olyan szép nagy békát ő bizony még életében nem látott, pedig elég békát fogdosott már össze az udvaron és a ház melletti nagy árokban. Milyen kár, hogy így elbújt! Sohasem gondolta volna, hogy egy béka is szégyenlős lehet az egész osztály előtt.
Hirtelen az óra közepén, amikor már majdnem mindenki megfeledkezett róla, Petike békája mégis előkerült. Senki nem jött rá, hol bujkálhatott az egész órán, de amikor mindenki bemutatta a kedvenc állatát, valahonnan a tanító néni ölébe ugrott.
– Brek!
A tanító néni ijedten felpattant a székéből, de addigra a béka már felugrott a naplóra. Petike is gyorsan felállt a helyéről, hogy elkapja a békát, mielőtt újra elbújhatott volna.
Petike nem értette, hogy a tanító néni miért volt annyira rémült a béka miatt, sem azt, hogy a lányok miért sikoltoztak, mintha pókot dobtak volna a hajukba. Igaz – gondolta, miközben betette a békát a cipős dobozba – , elég nagyra nőtt a kedvence, és hirtelen is ugrott fel a tanító néni ölébe, de kinek árthatott volna egy ilyen aranyos békácska, nem igaz?
Azért az óra végén a tanító néninek megígérte, hogy nem hozza be többet az iskolába.
Hol van?
Petike a pad alatt szorongatta a cipős dobozt, aminek a tetejét otthon ügyesen kilyukasztgatta. Már alig várta, hogy megérkezzen a tanító néni, hogy megmutathassa neki, mivel készült a természetismeret órára. Tudta, hogy az osztálytársai lerajzolták a kedvenc állatukat, volt, aki történetet írt róla, de a fiúcska nem ezt tette. Ő bizony behozta a kedvenc állatát az iskolába.
Így okoskodott otthon: a tanító néni kíváncsi arra, hogy mi a kedvenc állatom. Lerajzolni nem tudom olyan szépen, leírni sem olyan érdekes, hiszen nem lehet megfogdosni és játszani vele… szóval a leglogikusabb lépés minden kétséget kizárólag az volt, ha fogott egyet, és behozta az iskolába.
Hamarosan elkezdődött a természetismeret óra. Amint a tanító néni leült az asztalához, hogy beírja a hiányzókat a naplóba Petike nem bírta tovább:
– Tanító néni, tanító néni! Lehetek én az első? Megmutathatom a kedvenc állatomat?
A tanító néni ilyen lelkesedés láttán nem tudott mást mondani, megkérte a fiút, hogy mutassa be a házi feladatát.
– Én nem rajzoltam, és nem is írtam, hanem elhoztam a kedvenc állatomat – mondta büszkén Petike, és elővette a pad alól a papírdobozt. Hirtelen lekapta róla a tetőt, és elkerekedett szemmel nézett az üres dobozba. – Hol van a békám?
Lett nagy felfordulás a teremben, mindenki a békát kereste. Még a tanító néni is benézett az asztala alá, hogy nehogy ott bujkáljon a szökevény.
– Nem baj, gyerekek – mondta végül a tanító néni –, majdcsak előkerül az a béka.
Amint az osztály megnyugodott, és Petikének is sikerült egy kicsit túltennie magát a csalódottságán, mindenki bemutatta a kedvenc állatát. A gyerekek rajzoltak macskát, delfint, majmot, meséltek a saját háziállataikról, de Petikének csak azon járt az esze, milyen jó lett volna, ha a többiek is megnézhetik a békát, amit a kertben fogott. Olyan szép nagy békát ő bizony még életében nem látott, pedig elég békát fogdosott már össze az udvaron és a ház melletti nagy árokban. Milyen kár, hogy így elbújt! Sohasem gondolta volna, hogy egy béka is szégyenlős lehet az egész osztály előtt.
Hirtelen az óra közepén, amikor már majdnem mindenki megfeledkezett róla, Petike békája mégis előkerült. Senki nem jött rá, hol bujkálhatott az egész órán, de amikor mindenki bemutatta a kedvenc állatát, valahonnan a tanító néni ölébe ugrott.
– Brek!
A tanító néni ijedten felpattant a székéből, de addigra a béka már felugrott a naplóra. Petike is gyorsan felállt a helyéről, hogy elkapja a békát, mielőtt újra elbújhatott volna.
Petike nem értette, hogy a tanító néni miért volt annyira rémült a béka miatt, sem azt, hogy a lányok miért sikoltoztak, mintha pókot dobtak volna a hajukba. Igaz – gondolta, miközben betette a békát a cipős dobozba – , elég nagyra nőtt a kedvence, és hirtelen is ugrott fel a tanító néni ölébe, de kinek árthatott volna egy ilyen aranyos békácska, nem igaz?
Azért az óra végén a tanító néninek megígérte, hogy nem hozza be többet az iskolába.
(Kép édesanyám terméből, mert rájöttem, hogy ilyeneket is csináltam.)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése