Üdv!
Ezt a novellát is a Minerva első számának témájával írtam, de most ezt is megosztom veletek, mert oda nem került be.
A kisfiú áhítattal bámulta a Csodát. Gyakran viseltek mások is ilyen kifejezést az arcukon, amikor azokat a szép szavakat hallották
de a fiúcska nagyon jól tudta, hogy nem ugyanazt a mély csodálatot érezték, amit ő. Ez egyedül az ő szívében élhetett, azzal együtt dobbant. Pajtásai sohasem értették, amikor megpróbálta elmagyarázni nekik, miféle Csoda van abban a templomban. Ó, nekik is megtanították ugyanazt, amit ő tudott
ők is látták minden alkalommal áhítata tárgyát, de nem vették észre benne a világraszóló Csodát, ami minden alkalommal szinte dalolt neki, amikor rávetette a szemét.
Aznap újra alig várta, hogy elinduljanak a templomba, de őt nem érdekelte a mise
mert tudta, hogy hamarosan a közelébe mehet a Csodának. A többi gyerekhez hasonlóan tűkön ülve várta a mise végét. A szülei sohasem értették, hogy várhatta annyira a misét, és miért fészkelődött az elejétől a végéig. Mert bizony őt nem a patak és az erdő csábította, nem is a faluvége, ó nem. Neki a Csoda kellett.
Hamarosan el is jött az áhított Ámen, és a falu apraja-nagyja elindult kifelé a boltíves ajtón. Csak ő maradt, meg a mise szavainak az emléke
A fiúcska gyorsan körbenézett, de rögtön tudta, hogy senki sem figyeli őt. A Csoda ott volt, tőle csupán karnyújtásnyira. Óvatosan körbenézett, és ki is nyújtotta a kezecskéjét. Ujjai egy pillanatra megérintették a régi bőrt, amikor hangosabb zajt hallott maga mögött. Elrántotta a kezét, és szétnézett. Senki sem vette észre a ténykedését, csak a Lelkiismeret, akiről a pap bácsi olyan sokat mesélt, ugyanakkor, amikor
A kisfiú megmakacsolta magát: ha már eddig eljutott, hogy megérintette a Kincset, ő ugyan itt nem hagyja! Mondhat bárki bármit, ijesztgetheti a Lelkiismeret, ő a Csodát nem ereszti!
Tudta: ha az övé lesz, többet tudhat meg
mint bárki ezen a kerek világon. Többet, mint a pajtásai, többet, mint az anyukája, de még a pap bácsinál is több tudásra tehet szert!
Lekapta a helyéről a könyvet, ami aztán el is tűnt az ünneplő mellénye alatt. Szinte érezte a szíve felett, hogy a Csoda mesél neki
Olyan gyorsan sietett ki a templomból, azt érezte, a Kincsből áradó Csoda repíti őt. Egészen az utcavégéig repítette, ahol aztán elbújt a szénásszekér alatt.
Amikor úgy érezte, biztonságban van, kinyitotta a Kincsecskét, és elbámult a betűtengeren, ami annyi szép dolgot mesélhetett
Tudta, hogy az a könyv, az a Kincs az igazi Csoda! És az, hogy már csak az övé volt, maga volt a Boldogság.
A férfi mosolyogva gondolt vissza erre a kisgyerekre, miközben megpaskolta a bőrkötéses könyvet. A Bibliával együtt felkapta a kezébe, és elindult a templomba, hogy végre ő is beszéljen
– Pap bácsi – szólította meg elgondolkodott arckifejezéssel a templom előtt egy fiúcska, olyan idős lehetett, mint ő, amikor… – pap bácsi, miért van nálad két könyv? A másik pap bácsinak csak egy volt.
A pap vigyorogva nézett a Bibliára, és az alatta rejtőző régi, kopott szakácskönyvre, amit azon a sorsszerű napon megkaparintott. Megborzolta a fiúcska haját.
– Ez egy hosszú történet
és talán arról a Csodáról, ami abban a betűtengerben rejlik, amit először olvastam.
Ezt a novellát is a Minerva első számának témájával írtam, de most ezt is megosztom veletek, mert oda nem került be.
A tolvaj és a Boldogság
A kisfiú áhítattal bámulta a Csodát. Gyakran viseltek mások is ilyen kifejezést az arcukon, amikor azokat a szép szavakat hallották
a Jézuskáról,
a Boldogságról,
a Parancsolatokról,
de a fiúcska nagyon jól tudta, hogy nem ugyanazt a mély csodálatot érezték, amit ő. Ez egyedül az ő szívében élhetett, azzal együtt dobbant. Pajtásai sohasem értették, amikor megpróbálta elmagyarázni nekik, miféle Csoda van abban a templomban. Ó, nekik is megtanították ugyanazt, amit ő tudott
a Jézuskáról,
a Boldogságról,
a Parancsolatokról,
ők is látták minden alkalommal áhítata tárgyát, de nem vették észre benne a világraszóló Csodát, ami minden alkalommal szinte dalolt neki, amikor rávetette a szemét.
Aznap újra alig várta, hogy elinduljanak a templomba, de őt nem érdekelte a mise
a Jézuskáról,
a Boldogságról,
a Parancsolatokról,
Hamarosan el is jött az áhított Ámen, és a falu apraja-nagyja elindult kifelé a boltíves ajtón. Csak ő maradt, meg a mise szavainak az emléke
a Jézuskáról,
a Boldogságról,
a Parancsolatokról.
A fiúcska gyorsan körbenézett, de rögtön tudta, hogy senki sem figyeli őt. A Csoda ott volt, tőle csupán karnyújtásnyira. Óvatosan körbenézett, és ki is nyújtotta a kezecskéjét. Ujjai egy pillanatra megérintették a régi bőrt, amikor hangosabb zajt hallott maga mögött. Elrántotta a kezét, és szétnézett. Senki sem vette észre a ténykedését, csak a Lelkiismeret, akiről a pap bácsi olyan sokat mesélt, ugyanakkor, amikor
a Jézuskáról,
a Boldogságról,
a Parancsolatokról.
A kisfiú megmakacsolta magát: ha már eddig eljutott, hogy megérintette a Kincset, ő ugyan itt nem hagyja! Mondhat bárki bármit, ijesztgetheti a Lelkiismeret, ő a Csodát nem ereszti!
Tudta: ha az övé lesz, többet tudhat meg
a Jézuskáról,
a Boldogságról,
a Parancsolatokról,
mint bárki ezen a kerek világon. Többet, mint a pajtásai, többet, mint az anyukája, de még a pap bácsinál is több tudásra tehet szert!
Lekapta a helyéről a könyvet, ami aztán el is tűnt az ünneplő mellénye alatt. Szinte érezte a szíve felett, hogy a Csoda mesél neki
a Jézuskáról,
a Boldogságról,
a Parancsolatokról.
Olyan gyorsan sietett ki a templomból, azt érezte, a Kincsből áradó Csoda repíti őt. Egészen az utcavégéig repítette, ahol aztán elbújt a szénásszekér alatt.
Amikor úgy érezte, biztonságban van, kinyitotta a Kincsecskét, és elbámult a betűtengeren, ami annyi szép dolgot mesélhetett
a Jézuskáról,
a Boldogságról,
a Parancsolatokról.
Tudta, hogy az a könyv, az a Kincs az igazi Csoda! És az, hogy már csak az övé volt, maga volt a Boldogság.
***
a Jézuskáról,
a Boldogságról,
a Parancsolatokról.
– Pap bácsi – szólította meg elgondolkodott arckifejezéssel a templom előtt egy fiúcska, olyan idős lehetett, mint ő, amikor… – pap bácsi, miért van nálad két könyv? A másik pap bácsinak csak egy volt.
A pap vigyorogva nézett a Bibliára, és az alatta rejtőző régi, kopott szakácskönyvre, amit azon a sorsszerű napon megkaparintott. Megborzolta a fiúcska haját.
– Ez egy hosszú történet
a Jézuskáról,
a Boldogságról,
a Parancsolatokról…
és talán arról a Csodáról, ami abban a betűtengerben rejlik, amit először olvastam.
Szia! A Facebookról lopakodtam át ide, hogy ne mások előtt lőjem le a poént. Szóval, lehet, hogy csak az én felfogásom nehéz, de hogy került a kissráchoz a szakácskönyv? Nekem valahogy úgy jött le, hogy a templomból lopott ki egy könyvet, a pap szószékéről. Szóval a pap egy szakácskönyvből olvasott? Vagy félreértek valamit, és nem is így történt a lopás? :) Illetve miért lényeges, hogy szakácskönyv volt?
VálaszTörlésEgyébként van egy ilyen anekdota, hogy Csokonait megtréfálják a barátai és szakácskönyvet tesznek a szószékre, mire ő simán lenyom egy prédikációt egy receptből kiindulva :D Valahogy erre asszociáltam :)
Szia! Semmit sem értettél félre: a templomban Biblia helyett egy szakácskönyv volt. Hogy az hogy keveredett oda, a pap véletlenül vitte el, vagy megtréfálták, azt a fantáziádra bízom, a kisfiú mindenesetre a szószékről csente el. :) A Csokonais asszociáció amúgy jó, bár írás közben pont nem jutott eszembe, ami furcsa, mert karcagiként akár eszembe is juthatott volna a dolog. :D
TörlésAz az érdekes, hogy nekem az jött le, hogy akár lehetetta Biblia is, hiszen abból is lehet főzni az élethez való mindennapi dolgokat, mert az is olyan, mint egy receptknyv...remélem, ezzel nem bántottam meg senkit.
VálaszTörlés:) Ez is érdekes értelmezés lehet.
Törlés