Prométheusz

Egy ideje kész van ez a novella, de valahogy sohasem volt kedvem feltölteni.

Prométheusz

Robertson professzor lehunyt szemmel hallgatta a legfrissebb híreket.

– Legújabb értesüléseink az áldozatok száma már elérte az ötmilliót az A12-es jelű bolygón. A H13-as bolygóról továbbra sem érkezett hír. A kettősnap-rendszer bolygóinak evakuálása befejeződött, az áldozatok számát még megbecsülni sem lehet. Bolygónkon a halottak száma túllépte a hárommilliárdot.

Elátkozta a napot, amikor az eszébe jutott az egész projekt. Nem, igazából már azt is megbánta, hogy megszületett.

– A segélyszállítmányok nem érnek el a veszélyeztetett bolygókra. A segélyszervezet újabb toborzást hirdet a legutolsó tragikus balesetek fényében.

Igyekezett kizárni a híradó hangját, de nem ment. Tudta, hogy egy nap alatt újabb millió áldozatot követelt az ötlet, ami annyi évvel korábban kipattant a fejéből, még a bolygóhódítás első hullámának idején, még lent, a Földön. Akkoriban tényleg csak jót akart. A szörnyű vízhiányon akart segíteni, nem sejtette, hogy a segítségnek következményei lesznek. Ó, jól tudták a régiek: a Pokolba vezető út jó szándékkal van kikövezve.

A találmánya egy csapásra megoldotta a világ gondjait. Amikor bemutatta a terveit, néhányan még szkeptikusak voltak. Az első tesztek mindenkit meggyőztek. Robertson azt nem kötötte mindenkinek az orrára, hogy a vízkészítő berendezés teszteredményei alapján tízmillióból egy minta nem volt fogyasztható a víz molekulaszerkezetében végbemenő változások miatt. Akkoriban még a kutatócsoportja is úgy gondolta, hogy ekkora hibaarány teljesen megengedhető. Csak egy kétkedő volt. Angelica. Az a szegény, csendes Angelica!

– Robertson, várjunk még! Végezzünk el még néhány tesztet. Hátha sikerülne kiküszöbölnünk ezt a hibaarányt – mondta újra meg újra.

Nem hallgatott rá. A néha előforduló különös megbetegedéseket, haláleseteket is figyelmen kívül hagyta. Hiszen a víz maga volt a manna a szárazságtól sújtott területeken, mi van, ha tízmillióból egy adag veszélyes volt?

Boldogan átadta a terveket a kormánynak, mert úgy érezte, emberi és tudósi kötelezettsége, hogy legalább ennyivel hozzájáruljon a jobb, békésebb világ megteremtéséhez. Természetesen a vízgyártást ő tartotta a kezében, minden nála futott össze, és ezzel hatalmas terhet vett le a kormány válláról. A nemzetközi vízosztás tervezete megszületett, és az elején minden jól is ment, de mit tettek azok, akik rajta kívül hozzáfértek a gépekhez? Fegyvert csináltak belőle! Megtalálták azt az átkozott hibát, és átállították az egészet, hogy csak módosított molekulaszerkezetű vizet gyártson azokra a területekre, amelyeket… nos, meg akart tisztítani az ellenségesnek titulált erőktől. Fegyver lett a mannából, és a lakosság szörnyülködött. De nehéz volt a távoli országok, később pedig más bolygók bajára koncentrálni, amikor ők szó szerint dúskáltak a jó minőségű vízben. A hírműsorok szépen lassan megfeledkeztek az újfajta hadviseléssel kapcsolatos hírekről, és ugyanígy tett Robertson is. Egy röpke hír még elhangzott arról, hogy az ellenséges erők maradéktalanul elpusztultak, és persze ennek minden ember örült, aztán annyiban is hagyták az egészet.

Robertson istennek érezte magát, amikor a találmányának köszönhetően lehetőség nyílt gyakorlatilag az összes bolygó benépesítésére. A saját győzelmének érezte, hogy az ember néhány évtized alatt benépesített több tucat bolygót, és a terjeszkedés egyre csak folyt. Ő maga is hamar elhagyta a földet. Úgy érezte, túl kicsi, hogy megvalósíthassa a vágyait. Az Aqua 3-as bolygóra telepedett le, ahol gyakorlatilag minden élet az ő mesterséges vizének volt köszönhető. Hát kívánhatott volna ennél többet egy tudós?

Csak Angelica emlékeztette őt arra, hogy nem volt minden rendben. Újabb és újabb jelentést tett elé az asztalra, hogy meggyőzze: le kell állítani a projektet. Tartott attól, hogy mi fog történni, ha a szennyezett víz bekerül a vízkörforgásba. Nyilvánosságra akart hozni mindent néhány haláleset miatt, amikor az emberiség már több százmilliárd főre duzzadt, és a lakosság több bolygót hódított meg, mint amit valaha álmodott volna. Szóval Robertson nem hallgatott rá. Még el sem olvasta a jelentéseket.

Egy reggel rövid videó üzenet várta, amikor megérkezett az irodájába. Angelica korábban sohasem küldött neki ilyesmit, így kíváncsian nyitotta meg a filmet.

– Professzor, nagyon sajnálom. Nem bírom tovább ezt a szörnyű bűntudatot. Titoktartási szerződést kötöttem a laborral, megígértem magának, hogy nem fogok semmit nyilvánosságra hozni, de nem hallgatott rám. Erkölcsi kötelességemnek érzem, hogy tegyek valamit. Professzor, maga nem vett tudomást arról, hogy egész bolygók lakosságánál lehet olyan mutációt kimutatni, ami egyértelműen a víznek, a mi vizünknek köszönhető. Ez csak az egyik problémánk. Megtörtént, amit jósoltam, professzor, és ezzel nem tudok együtt élni. Ma hajnalban elküldtem a jelentéseimet minden hírszolgáltatónak, de a titoktartási kötelezettségemet nem szegtem meg. Mire a borítékokat kinyitják, én már nem leszek életben. Viszlát, professzor. Remélem, maga együtt tud majd élni a bűntudattal…

Robertson alig tudta feldolgozni a hallottakat. Onnantól kezdve minden rosszra fordult. Az álma, az a csodálatos, emberi ésszel szinte fel sem fogható álom, ami a szeme láttára valósult meg az univerzum benépesítéséről… nos, szépen lassan szilánkokra tört. Hiába állították meg a mesterséges víz gyártását, a szennyezett víz már mindenhol ott volt. A korábban érintetlen készletek is egyre gyorsabban fertőződtek meg. Milliók vesztek oda pusztán a víz miatt.

Az asztalára nézett, és keserű mosoly jelent meg az arcán. Már mindenki bűnösnek tartotta őt a találmánya miatt. Elítélték azt, amit korábban a „Víz Csodájának” neveztek. Kinyújtotta a kezét, és megsimogatta a fegyver markolatát. Angelicának igaza volt. A bűntudat szörnyű súlyként nehezedett a vállára. Vajon akkor is megtörtént volna ez, ha a víztermelő gépeket nem használják háborús célokra? Vagy mindennek az az átkozott háború volt az oka? Hiszen alap esetben olyan kevés hibás víz készült! Elhanyagolható volt a kockázat! Millióból egy! De nem. Nem tudta kiverni a fejéből a bűntudatot. Ő volt a felelős, és ezt nagyon jól tudta.

Sóhajtva a kezébe vette a pisztolyt. Semmit sem tehetett jóvá…

(Képem Svájcból... valahogy ezt képzeltem ehhez a novellához a víz miatt)