Nem csak tánc volt…

Nem csak tánc volt…


Amikor James belépett a párizsi bálterembe, rögtön felismerte a nőt, aki az egyik asztalnál ült egy pohár itallal a kezében. Bár mindketten megöregedtek, abban a pillanatban tudta, hogy ő az, amikor összekapcsolódott a tekintetük, mert a szeme… a szeme még mindig ugyanolyan volt. Ó, jól emlékezett még minden találkozásukra, az elsőre is, amikor a nő – szó szerint – berobbant az életébe. Evelin… az ő Evelinje.

A férfi nehezen vette rá magát, hogy odamenjen a nőhöz, mégis megtette. Amikor már csak egy lépésre volt, és már nem gondolhatta meg magát, olyan megkönnyebbülés futott át rajta, mint amit Berlin óta nem érzett. Beleborzongott.

– Evelin – üdvözölte.

A nő egy pillanatra elmosolyodott, majd elfogadta a férfi kinyújtott kezét, és rögtön fel is állt. James elcsodálkozott azon, hogy még mindig ilyen fürge és fiatalos volt. Még mindig ugyanolyan elegánsan mozgott, mint régen.

– Eva – javította ki. – Már régen nem Evelin a nevem.

– Én még mindig James vagyok – biccentett a férfi.

Evelin… nem… Eva ajkán mosoly suhant át, és James hirtelen megérezte, hogy még mindig ugyanazt a parfümöt használta, mint akkor régen, a Fal előtt.

– Úgy érted, már megint – tette hozzá Eva.

James magában felkuncogott. Igen, a nő most is rátapintott a lényegre.

– Igen, úgy értettem.

James a parkettre vezette Evát, és lassan táncolni kezdtek. Nem törődtek azzal, hogy az őket körülvevők döbbenten bámulták, milyen lenyűgöző összhangban mozogtak együtt.

– Hogy vagy mostanában? – törte meg rövid, udvarias csend után a férfi.

– Remekül. Élvezem a nyugdíjas életet. Nem olyan izgalmas, mint régen, de… nem is hiányzik az izgalom.

– Nekem is véget ért a nagy kaland.

A nő felkuncogott.

– A te kalandod sokkal tovább tartott, James. Én még mindig azt mondom, hogy időben szálltam ki az egész őrületből.

A férfi bólintott. Újra hallgattak egy darabig, és megint James szólalt meg először.

– Tartod még valakivel a kapcsolatot a régi időkből?

Eva megrázta a fejét.

– Nem. Nem lenne biztonságos, még ma sem, hisz még most is hall az ember ezt-azt. Amúgy meg… nekem elég a családom.

James egy pillanatig megmagyarázhatatlan csalódottságot érzett. Számíthatott volna rá, hogy a nő is továbblépett, sőt, számított is rá… mégis fájt. Pedig egy pillanatra sem állíthatta, hogy ő ne lépett volna túl a régi kapcsolatukon, bármennyire is különleges volt az.

Eva ezúttal nem várt a férfi kérdésére.

– Belegondoltál, James, hogy miért nem találkoztunk többet a kis… utazásaid során? Miért nem voltam ott Berlinben sem? Ó, tudom, hogy te ott voltál, az aktát azért még én is láttam.

James megrázta a fejét. Akkoriban nem sokat törődött az ilyesmivel. Szeretett összefutni alkalmanként a nővel, egy kicsit játszani vele, és persze, hiányzott neki, amikor ezek véget értek, de… sohasem gondolt arra, hogy az ő Evelinje képes lenne csak úgy letelepedni és családot alapítani. Azt hitte, hogy egyszer csak ők ketten lesznek, és…

Eva folytatta.

– Azért léptem ki, mert gondoskodnom kellett a lányomról. Nem akartam, hogy az ő élete is olyan legyen, mint amilyen az enyém volt. Én… élveztem a régi életemet, félre ne érts, de tudtam, hogy egy percig sem voltam biztonságban. Azt akartam, hogy a gyermekem biztonságos, szerető családban nőjön fel. Ugyanezt akarom most az unokámnak is.

A férfi nem volt biztos benne, hogy folytatni akarja-e a beszélgetést, mégis megtette. Percekig csak szó nélkül táncoltak, mit sem törődve azzal, hogy mára harmadik számot kezdte a zenekar. James végre összeszedte magát, és megkérdezte.

– És a férjed?

A nő elmosolyodott.

– Nincs férjem, sohasem volt.

James nem értette, miért volt ennyire boldog a hír hallatán, hiszen Evának nem lehetett könnyű dolga. Egyedül kellett felnevelnie a lányát, és sohasem kötötte senkihez az életét, nem úgy, mint ő, aki háromszor is próbálkozott.

– Miért? – bukott ki a férfiből.

Eva hümmögött, majd felelt.

– Senkit sem szerettem. Csak téged.

Tovább táncoltak, és a férfi közelebb vonta magához a nőt.

– Én sem tudtalak elfelejteni – ismerte el James. – Volt három feleségem, de… egyik sem volt az igazi. – Végül mély hangon hozzátette. – Azt hiszem, egyik sem te voltál.

Eva szeme egy pillanatra megvillant, majdnem úgy, mint régen… de mégsem teljesen úgy.

– Lehet – mondta. – De nem kerestél.

– Nem – felelte a férfi. – Emlékszel még Prágára? – kérdezte témát váltva.

– Hogyne emlékeznék! Igazi gavallér voltál.

– És Budapestre?

A nő elkomorult.

– Azt hiszem, Budapesthez nem ugyanolyan emlékeink kapcsolódnak – súgta. – Meghívtál egy krémesre.

– Életem legjobb krémese volt – felelte James.

– De csak azért, mert én fizettem ki, miután otthagytál a cukrászdában. Két órát vártam rád.

– Sajnálom – motyogta a férfi, de nem mentegetőzött, mert tudta, hogy az az Evelin, akit ismert, ezt nem értékelné.

Eva tekintete egy pillanatra megvillant, és Jamesnek eszébe jutott, miért tartott annyira a nő dühétől. Késztetést érzett rá, hogy megdörzsölje a vállán a régi sebhelyet, amit még Brüsszelben szerzett, de mégsem tette. Helyette kényszerítette magát, hogy elmosolyodjon, mert tudta, hogy sármos mosolya még mindig épp annyira lehengerlő, mint akkoriban, amikor egy kis… kaland miatt vállon lőtték.

A nő tekintete hamar megenyhült, és csak ennyit felelt:

– Én is sajnálom.

James feszengve megköszörülte a torkát, és inkább témát váltott.

– És Rómára emlékszek?

Eva erre csak felkuncogott.

– Remekül szórakoztam. Elcsavartam a fejed. De ami fair az fair: te csavartad el először az enyémet.

A férfi sem tudta visszatartani a mosolyát.

– Az még Moszkvában volt. Ja… meg Szentpéterváron is egy évvel korábban.

A nő szorosabban ölelte meg James derekát.

– Ha az unokám tudná, milyen szoknyavadász volt kölyökkorában a nagyapja!

– Hé, épp annyira voltam kölyök, mint te fruska… azt mondtad, nagyapja?!

Eva kilibbent a férfi karjából, és a táncolók között visszasuhant a helyére. James döbbenten nézett utána, majd megrázta a fejét, és utána sietett. A nő már nem volt annál az asztalnál, ahol akkor ült, amikor megérkezett. Helyette csak egy fényképet talált az üres italos pohár mellett. A férfi remegő kézzel vette fel: Eva volt rajta a lányával és a mosolygó kis unokájával. Lassan megfordította a képet: „A te „Evelinedtől”. De most már aztán ne vessz el nekem!”

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések