A Sárkány nyomában - Kreatív írás kép alapján 15.


Újabb kép alapján írt novella az Író született facebook csoportból. A történetet ez a kép ihlette:


A Sárkány nyomában


Abyssus, az udvari mágus Alexius lovag vállára tette a kezét, nem törődve azzal, hogy a férfi már indulni készült.

– Sajnálom, drága barátom, hogy feltartalak, de újra meg kell, hogy kérdezzem…

A lovag udvariatlanul lerázta a válláról a kezet, és félbe szakította a fiatal mágust.

– Ismerem a jóslatodat, Abyssus – szarkasztikusan hozzátette – mester, de mennem kell, ez a kötelezettségem. A sárkány nem fog magától kimúlni a barlangjában, és amúgy sem féltem az életemet. Nem fogok gyáván megfutamodni egy nevetséges prófécia miatt.

Abyssus lehajtott fejjel hátrább lépett, és hagyta, hogy a páncélos lovag minden további szó nélkül felüljön a lovára, és elvágtasson. Már nem tehetett semmit érte, meghozta a döntését. Nem mondhatta el neki, hogy nem az életét kell féltenie, hanem a lelkét…

– Remélem, kegyesek lesznek hozzád a szentek, drága barátom – suttogta, amikor már nem látta a lovagot, csak a felvert por maradt utána.

***

Alexius lovag leszállt a lováról, és emelt fővel, kivont karddal elindult a sárkány barlangja felé, pont úgy, ahogy azt egy hozzá hasonlóan büszke embertől el lehetett várni. Tudta, milyen fontos megállítani a szörnyeteget, amely már több tucat szép leányt ragadott el a környékről, és még a nyomába eredő lovagot, Alexius régi bajtársát is megölte. Minél közelebb ért a barlanghoz, annál biztosabban tudta, hogy a sárkány odabent volt, és csak rá várt, de meglepődött, amikor belépett, és ott nem sötétség, esetleg félhomály fogadta, hanem lágy fáklyafény. Ez egyáltalán nem illett egy sárkánylakhelyéhez, ezért el is fogta őt a rossz érzés.

– Későn fogott el a rossz érzés, lovag – hallotta maga mögül, és megpördült.

Kardját az immár vele szemben álló férfira szegezte, akinek erre megrándult a szája sarka, mintha vissza akarná tartani a mosolyát.

– Maga… – kezdte bizonytalanul, és maga mögé sandított egy pillanatra, mert mély hangú nyüszítés ütötte meg a fülét.

A férfi arcán most már leplezetlen vigyor jelent meg.

– A kis háziállatom éhes. Talán most már hajlandó lesz megenni azt, amit adtam neki.

Újabb hosszú nyüszítés hallatszott, majd velőt rázó sikoly. Mielőtt Alexius bármit is tehetett volna, a vigyorgó férfi csettintett az ujjával, és a lovag hiába szorította a kard markolatát, az kiröppent a kezéből. Elkerekedett a szeme. Fegyvertelenül semmit sem tehetett egy varázsló ellen.

– Örülök, hogy meglátogatott egy másik lovag is – folytatta csevegő hangon a férfi, mit sem törődve a távolból hallatszó újabb sikolyokkal. – Már kezdtem azt hinni, hogy senki sem lesz olyan botor, hogy elinduljon a sárkány nyomába. Hallottam én is régi barátom jóslatáról…

– Ki maga? Maga irányítja a sárkányt? – kérdezte Alexius, és tett egy lépést a kardja felé.

– Ó, nem irányítom a sárkányt, lovag. Én vagyok a Sárkány – felelte titokzatos mosollyal a varázsló, és a barlang vége felé intett. – Ő ott hátul meg a kis játékszerem. Amúgy te is jól ismered őt, a neve mi is volt? Talán Maximian…

Alexius állkapcsa megfeszült a halottnak hitt lovag neve hallatán, és tett még egy lépést a kard felé, de a férfi csak gúnyosan mosolyogva megrázta a fejét, és újra csettintett. A kard hatalmas lendülettel a fal irányába repült, és belefúródott a sziklába.

A barlang mélyén felüvöltött a sárkány, és Alexius megborzongott. Későn vette észre, hogy a vele szemben álló férfi valami varázslatba kezdett.

– Mit művel? – kérdezte, és megpróbált elhátrálni, de nem tudott megmozdulni.

A varázsló, aki a Sárkánynak nevezte magát, felkacagott, de válaszolt:

– Mivel ez az utolsó dolog, amit megtudhatsz, lovag, válaszolok a kérdésedre. Unom a játékot a kis barátoddal, szeretnék valami más szórakozást találni helyette. Te leszel az új bábum, akit irányíthatok. A Sötét Lovag, aki megszerzi nekem az ország feletti hatalmat… és ehhez nem kell más áldozatot hoznom, mint a régi játékszeremet. Hiszen egy dicső lovag nem térhet haza a legyőzött szörnyeteg feje nélkül, nem igaz?

Alexius elméjében kétségbeesett gondolatok kergették egymást, de semmit sem tehetett, nem tudott megmozdulni, nem tudott megszólalni… csak állt, és legyűrte őt a kétségbeesés. Az utolsó saját gondolata, mielőtt a varázsló teljesen az uralma alá hajtotta volna Abyssus jóslata volt. „Saját magaddal harcolsz majd, ha a Sárkány nyomába eredsz, és ne feledd: saját magadnál erősebb még te sem lehetsz.”

Fényes páncélja lassan hamuszürkére fakult, majd mintha korom borította volna be, olyan feketévé vált, mint az éjszaka. Alexius lovag nem volt többé önmaga.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések