Az Üvegvilág lovagja 3.

3.

Úgy érezte, mintha legalább olyan gyorsan pörgött volna, mint az üveggolyó, pedig azt már rég eltűnt a tenyeréből. Gabi szorosan lehunyta a szemét, hogy ne szédüljön el. A vidámparkban jól szórakozott, amikor gyorsan forgott vele a világ, de ez valahogy más volt. Ijesztőbb, mert ezúttal nem tudta, hová fog érkezni. Amikor végre szilárd talajt érzett a talpa alatt, és megcsapta az orrát a fák friss illata, lassan kinyitotta az egyik szemét. Már nem a szobájában állt, hanem egy erdő közepén, legalábbis az előtte lévő hatalmas, öreg fatörzsekből erre tudott következtetni.

– Lángtüsszentő… – szólalt meg bizonytalanul, szinte suttogva – meg tudod mondani, hol vagyunk?

A sárkány a hátizsákban mély hangon felkacagott. Gabi meglepetten kinyitotta a másik szemét is, amikor megérezte a nyakán útitársa leheletét. Hátranézett. Lángtüsszentő már nem ártatlan kis plüssállat volt, mint akkor, amikor a kezébe vette az üveggolyót, hanem valódi, élő sárkány! Ugyanolyan zöld színűnek tűnt, mint korábban, és nagyon hasonlított az alvótársára, de ebben a világban Lángtüsszentőnek igazi pikkelyei, karmai és fogai voltak!

Lángtüsszentő vidáman meglengette erős szárnyait, majd válaszolt a fiú kérdésére:

– Valahol a Tündérerdő közepén lehetünk, bár az üveggolyó általában elég véletlenszerűen dönti el, hogy hová érkezzenek a te világod lakói. A nagyapád például Hetedhét Határban kötött ki, és az alapján, amit mondott, napokon keresztül kellett gyalogolnia, hogy bárkivel is találkozzon.

– És Évike? Ő hol lehet?

A sárkány megcsóválta a fejét.

– Ezt sajnos nem tudom, de ha elmegyünk Csillagföldre, biztosan segítenek neked. A király igazán vendégszerető, és a bölcsei biztos ki tudják számolni, hogy hová érkezett Évike. Csillagföld amúgy sincs messze Tündérerdőtől, csak hunyd le a szemed, és indulj el egy irányba! Az erdő varázslata segít megtalálni a helyes utat.

Gabi fejében megfordult, hogy talán okosabb lett volna mégiscsak szólni Ibolyka néninek, mint belecsöppenni egy élő mesébe… de mivel már nem fordulhatott vissza, lehunyta a szemét, és mielőtt újra kinyitotta volna, körbefordult párszor, és vakon elindult az egyik irányba. Tündérerdőben lágyan susogott a szél, a fák között itt-ott láthatta a kék eget, és a napfény foltokban megvilágította a fák alatti mohás földet. A fényfoltokban megannyi édes illatú virág dugta ki a fejét, és minden annyira békésnek tűnt, hogy hősünk hamar megfeledkezett minden aggodalmáról.

Sétálás közben igyekezett felidézni a nagypapája történeteit, hiszen Lángtüsszentő szerint mindegyik mese igaz volt. Milyen jó, hogy olyan sokszor kérte a tatát, hogy elmesélje, mi minden történt Üvegvilágban, amikor kisebb volt! Még most is nagyon sok mindenre emlékezett! Például arra is, hogy mi minden van Üvegvilágban! Szinte úgy tudta felmondani a nagypapa versikéjét, mint azokat, amiket olvasás órára kellett megtanulnia… sőt, talán egy kicsivel jobban is, mert ez nem volt kötelező! El is kezdte mondani magában, remélve, hogy a Tündérerdő tényleg a jó irányba fogja vezetni.

Tündérerdő tündököl Üvegvilág közepén, 
Délre tőle hegyek állnak a világ peremén.
Az Üveghegy közülük a legeslegmagasabb,
Üvegvilágszerte nincs is hatalmasabb.

Keleten Koboldföld és Feneketlen Tó terül,
Északon meg a Csillagföld, ahol minden kiderül.
Nyugaton van valamerre a Hetedhét Határ,
Mögötte a Rejtélyes Föld, hol a madár se jár.

Nem tudta, jó irányba indult-e, de bízott Lángtüsszentő tanácsában, hiszen azóta ismerte, mióta az eszét tudta. A nagypapa meséi alapján sem lehetett jobb útitársat találni a kis sárkánynál, ha kalandra indult az ember. Így hát nem kételkedett, csak ment, ment, egészen addig, amíg a lába fáradni nem kezdett. A fák még akkor is ugyanolyan sűrűn álltak körülötte, mint akkor, amikor elindult.

Amikor Gabi már úgy érezte, órák óta haladtak ugyanabba az irányba, észrevette, hogy egyre sötétebb volt a fák alatt. A Nap már alacsonyabban járt az égen, így alig jutott fény a fák közé. Lelassította a lépteit, amikor eszébe jutott valami. Bátor fiú volt, nem félt a sötétben, de azért nem szívesen maradt volna egy idegen erdő közepén, amikor beköszönt az este, és még a táborban használt zseblámpája sem volt nála.

Lángtüsszentő fészkelődni kezdett a táskában, és Gabi teljesen megállt. A sárkány teljesen kibújtatta, majd kinyújtóztatta a szárnyait. Nem mondott semmi, csak egy lendülettel kiugrott a táskájából a földre, hogy aztán egy lendülettel a levegőbe emelkedjen. Néhány szárnycsapással a fiú előtt termett.

– Szétnézek a fák felett – jelentette ki, és mielőtt Gabi tiltakozhatott volna, csodálkozó szemei láttára felrepült a magas fák tetejéig.

Gabi már kezdett aggódni, amikor percek múlva sem látta útitársát. Ő maga is körbenézett, de mindenfelé csak fákat és újabb fákat látott. Maga az erdő nem volt ijesztő, mint valami rémtörténetben, de azért mégis… olyan helyen ácsorgott, amit csak a nagypapája meséiből ismert, és még a sárkánya is otthagyta.

Rögtön megnyugodott, amikor Lángtüsszentő visszatért hozzá, és leereszkedett előtte a földre.

– Jó irányba megyünk? – kérdezte izgatottan Gabi.

– Igen – felelte a sárkány, majd bosszúság ült ki az arcára –, de az út még elég hosszú. Azt hittem, az Erdő lesz olyan kedves, hogy egy rövidebb utat mutat, de úgy látszik, magányos mostanában, és szeretné, hogy tovább maradjunk. Estig nem érünk Csillagföldre. Jobb lesz, ha letáborozunk, és kipihened magad. Éjszaka nem túl bölcs dolog az erdőn keresztül utazni, mert a tündérek nem szeretik, ha zavarják őket.

– Na de hol táborozzunk le? És hogyan? Semmit sem hoztam magammal.

Lángtüsszentő mély hangon felkuncogott, és válaszolt:

– Ez a Tündérerdő, kis barátom! Ne aggódj a tábor miatt, ez a hely nagyon vendégszerető. Gyere, megmutatom!

A sárkány a legközelebb eső fák közül kiválasztotta a legvastagabb törzsűt, és odaügetett. Egyik mellső lábával udvariasan megkopogtatta a legvastagabb gyökeret, mint valami ajtót, majd leült, és maga köré tekerte a farkát.

A fa lassan megrázkódott, felemelte a megkopogtatott gyökeret, majd megrázta, mintha valami zavaró bogarat próbálna lelökni róla. Gabi tátott szájjal figyelte, ahogy az egyik faág hirtelen lenyúlt a földig, és Lángtüsszentő fejére koppintott, aki nyafogó hangon felkiáltott.

– Na! Ezt most miért csináltad?!

– Felkeltettél – mondta vontatottan, olyan mély hangon a fa, amilyen mélyet Gabi még sohasem hallott. Ráadásul igazán furcsán ejtette ki a szót. Úgy visszhangzott, mintha egy mély üregből zengett volna, de volt valami különös dallama, amely a levelek közt játszó szél susogására emlékeztetett. Furcsa volt, nem igazán emberi, mégis gyönyörű a maga nemében. – Miért? – kérdezte ugyanolyan lassan, és törzsén két sötét lyuk jelent meg, mint két szem.

A sárkány mélyen lehajtotta a fejét a fa előtt, majd válaszolt.

– Sajnálom. A tündéreddel szeretnénk beszélni.

Az öreg fa sokáig nem szólt semmit, majd csendes morajlással elhümmögött egy furcsa dallamot. Gabi megigézve figyelte, ahogy a fatörzs egyik zugából apró, virágszirom ruhát viselő tündér bújt elő, aki megrezegtette áttetsző szárnyait, ásított egyet, nagyot nyújtózott, majd a levegőbe röppent.

– Üdv – szólalt meg csilingelő, magas hangon. – Kik vagytok? Miért keltettetek fel? Még nincs éjszaka.

A fa bosszúsan felmordult mögötte, mire a tündér odarepült hozza, apró karjaival megölelte, majd megpaskolta, mintha meg akarná nyugtatni.

– Ugyan, ugyan, ne légy zsémbes! A vendégeknek örülni kell! Még akkor is, ha felébresztettek.

A törzs nagyot sóhajtott, és finoman meglengette az ágait. A tündés még egyszer megsimogatta a göcsörtös kérgét, majd visszafordult Gabi és a sárkány felé.

– Szóval? Miért kellett ilyen korán felkelnem? Tudjátok, én éjszaka szoktam ébren lenni, hogy bejárjam az erdőt, és megszépítsem.

Gabi még mindig nem jutott szóhoz a csodálkozástól, így Lángtüsszentő válaszolt.

– Lángtüsszentő vagyok, ő meg Gabi a Külső Világból. Épp Csillagföldre tartunk, de nemsoká be fog sötétedni, és nem akarunk éjszaka zavarni benneteket, amikor szépítgetitek az erdőtöket. Tudom, hogy azt mennyire nem szeretitek.

A tündér ennek az említésére is hevesebben kezdett csapkodni a szárnyaival, mintha egyetértene. A sárkány folytatta:

– Menedéket szeretnénk kérni tőled, tündér. Csak ma éjszakára.

– Kikericsvirág vagyok – mondta –, és én azt mondom, maradhattok, szeretem a társaságot… persze csak akkor, ha a fám is beleegyezik.

– Felébresztettek – morogta nyűgösen a fa. – Jaj, jaj – nyögte lassan, majd hozzátette. – Maradhatnak.

Lángtüsszentő Gabihoz fordult:

– Látod? Mondtam, hogy itt nagyon vendégszeretőek.

Gabi mosolyogva bólintott, bár úgy érezte, az öreg fa csak a tündére kedvéért egyezett bele a dologba.

– Köszönöm, Kikericsvirág – mondta illedelmesen a tündérnek, aki kuncogva legyintett, az orra elé röppent, és egyik ujjával az orrára pöccintett.

Gabi meglepetten felkiáltott, amikor a fa egyre hatalmasabb és hatalmasabb lett előtte, és érezte, hogy a teste elkezdett összemenni.

(Újabb kép Jyväskyläből, mert az illusztrálást még csak most kezdtem el... hamarosan lesznek saját rajzok is a meséhez.)