Újabb Állati mese.
Élt egyszer egy öreg földműves, akinek volt egy szamara és egy lova. Az a szamár olyan kezes és segítőkész volt, hogy nem akadt párja a földön, na de a ló! Nála makrancosabbat keresve sem lehetett találni. Volt is elég bánata miatta a gazdának, mert a ló olyan büszke volt, mint a legnemesebb telivér, de olyan lusta, mint a lajhár! Csak arra volt hajlandó, hogy elvigye a gazdát a városba, hiszen egy paripának mégiscsak ez a dolga.
Történt egyszer, egy tikkasztó nyári napon, hogy a szamár nagyon ráunt a kemény munkára, de sajnálta a gazdát, így hiába volt fáradt, tovább húzta az igát, folytatta az erőlködést. Gondolkodott, hogyan csökkenthetné a terheit, amikor meghallotta a ló gúnyos nyerítését:
– Te már megint húzod az igát? Milyen ostoba vagy, hogy hagyod magad így kihasználni!
Felmérgelte magát a csacsi, és elhatározta, megleckézteti a lovat.
– Na, hiszen! – felelte a lónak. – Szerinted itt dolgoznék, ha nem akarnék? Ha tudnád, milyen jó erőben vagyok a sok cipekedéstől, te sem csak a zabot rágcsálnád, hanem nekilátnál a munkának. Amúgy is olyan szép idő van, pont munkára való.
Elgondolkodott ezen a ló: hiszen mindig is az volt a vágya, hogy olyan erős legyen, mint egy valódi csatamén, és olyan gyors, mint egy versenyló. Elhatározta, hogy rábeszéli a szamarat, cseréljenek helyet.
– Te, szamár! – mondta a ló. – Nem cserélnél helyet velem?
Megrázta a fejét a csacsi.
– Nem én! Hogy aztán te erősödj helyettem?
A ló most már igazán át akarta venni a szamár helyét.
– Csak egy napra engedd meg! – győzködte tovább.
– Nem, nem, én akarok dolgozni.
– Neked adom a zab adagomat.
Látszólag eltöprengett ezen a szamár, majd felelt:
– Na, jó, nem bánom, de csak addig dolgozhatsz helyettem, amíg úgy nem döntök, hogy folytatni akarom az igahúzást!
A ló rögtön beleegyezett. Csakhamar helyet is cseréltek. A csacsi elégedetten rágcsálni kezdte a zabot, a ló meg keményen munkához látott. Teltek az órák, egyszer csak megkérdezte a ló a szamarat, hiszen már kezdett fáradni.
– Te, szamár, nem akarod még visszakapni a munkádat?
Megrázta a fejét a szamár:
– Nem én, most hogy végre megszabadultam tőle!
A szamárrá tett ló
Élt egyszer egy öreg földműves, akinek volt egy szamara és egy lova. Az a szamár olyan kezes és segítőkész volt, hogy nem akadt párja a földön, na de a ló! Nála makrancosabbat keresve sem lehetett találni. Volt is elég bánata miatta a gazdának, mert a ló olyan büszke volt, mint a legnemesebb telivér, de olyan lusta, mint a lajhár! Csak arra volt hajlandó, hogy elvigye a gazdát a városba, hiszen egy paripának mégiscsak ez a dolga.
Történt egyszer, egy tikkasztó nyári napon, hogy a szamár nagyon ráunt a kemény munkára, de sajnálta a gazdát, így hiába volt fáradt, tovább húzta az igát, folytatta az erőlködést. Gondolkodott, hogyan csökkenthetné a terheit, amikor meghallotta a ló gúnyos nyerítését:
– Te már megint húzod az igát? Milyen ostoba vagy, hogy hagyod magad így kihasználni!
Felmérgelte magát a csacsi, és elhatározta, megleckézteti a lovat.
– Na, hiszen! – felelte a lónak. – Szerinted itt dolgoznék, ha nem akarnék? Ha tudnád, milyen jó erőben vagyok a sok cipekedéstől, te sem csak a zabot rágcsálnád, hanem nekilátnál a munkának. Amúgy is olyan szép idő van, pont munkára való.
Elgondolkodott ezen a ló: hiszen mindig is az volt a vágya, hogy olyan erős legyen, mint egy valódi csatamén, és olyan gyors, mint egy versenyló. Elhatározta, hogy rábeszéli a szamarat, cseréljenek helyet.
– Te, szamár! – mondta a ló. – Nem cserélnél helyet velem?
Megrázta a fejét a csacsi.
– Nem én! Hogy aztán te erősödj helyettem?
A ló most már igazán át akarta venni a szamár helyét.
– Csak egy napra engedd meg! – győzködte tovább.
– Nem, nem, én akarok dolgozni.
– Neked adom a zab adagomat.
Látszólag eltöprengett ezen a szamár, majd felelt:
– Na, jó, nem bánom, de csak addig dolgozhatsz helyettem, amíg úgy nem döntök, hogy folytatni akarom az igahúzást!
A ló rögtön beleegyezett. Csakhamar helyet is cseréltek. A csacsi elégedetten rágcsálni kezdte a zabot, a ló meg keményen munkához látott. Teltek az órák, egyszer csak megkérdezte a ló a szamarat, hiszen már kezdett fáradni.
– Te, szamár, nem akarod még visszakapni a munkádat?
Megrázta a fejét a szamár:
– Nem én, most hogy végre megszabadultam tőle!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése