Az operaénekes macska

Újabb Állati mese ismét egy saját illusztrációval.

Az operaénekes macska


Volt egyszer egy Figaro nevű macska, akinek a gazdája annyira rajongott az operáért, hogy éjjel nappal mást sem hallgatott. Addig-addig hallgatta a gazda a zenét, hogy a zenei ízlését Figaro is csakhamar átvette, és végül a macska is mind megtanulta a csodálatos áriákat. Egy nap aztán el is határozta, hogy ő is operaénekes lesz.

Figaro sebtében összeállította a műsorát, majd kiválasztott egy jól megvilágított, szép kerítést, amit ki is nevezett színpadnak. Megvárta, hogy beesteledjen, hiszen azt is megtanulta a gazdájától, hogy operába este szokás menni. Amint kigyúltak az égen a csillagok, összecsődítette a környék összes macskáját – hiszen az mégsem járja, hogy közönség nélkül énekeljen –, és amint úgy döntött, elegen gyűltek össze, nyomban belefogott az első áriába.

Minden macska lelkesen ujjongott Figaro dala végén, sőt még a kertekben hallgatózó kutyák is hallhatóan élvezték az előadást. Hasonló lelkesedéssel fogadta mindenki az operaénekes macska újabb áriáit.

Egyszer csak, pont egy újabb dal közepén, csattanás hallatszott, és az előadó nyikkant egyet, majd elhallgatva leesett a kerítés tövébe.

– Hallgass már el! – hallatszott a kerítéshez tartozó ház ablakából. – Elég ebből a vinnyogásból!

Az operaénekes macska döbbenten méregette maga mellett a csizmát, amit az elégedetlen hallgatóság vágott hozzá.

– Még ilyet – nyávogta panaszosan. – Hát ki viselkedik így egy operaelőadás közben?!

Megnyugtatta őt egy öreg macska:

– Ugyan, ugyan, ne add fel: nem mindenki lehet valódi műértő.


Megjegyzések