Újabb Állati mese a mesesorozatomból.
Volt egyszer egy lajhár, aki megelégelte, hogy a dzsungelben mindenki lomhának csúfolta, csak azért, mert nem szeretett futkosni, mint a legtöbb szomszédja. Elhatározta, hogy ő bizony bebizonyítja mindenkinek: nem minden lajhár lassú! Benevezett hát az Amazonasi Maratonra, és eldöntötte, hogy minden nap edzeni fog rá, no meg azt is, hogy megnyeri a futóversenyt. Nevette őt a többi állat:
– Persze, majd pont te nyered meg a versenyt!
A lajhár nem törődött a kétkedőkkel.
– Majd meglátjátok! – mondta nekik sejtelmesen.
Tudta, ha mindent belead, se majom, se jaguár, semmi sem veheti fel a versenyt vele, a loholó lajhárral! Hozzá is látott a nagy felkészülésnek.
Az első nap korán kelt, lemászott a fáról a földre, ahol aztán elbaktatott a következő fáig. Töprengett egy darabig odalent, majd felmászott a fára, lelógott az egyik ágról, és falevelet rágcsálva pihent a következő napig, hiszen tudta: az egészséges táplálkozás alapvető egy futóverseny előtt.
Teltek múltak a napok, de a lajhár mindig csak a következő fáig mászott el, hogy aztán odafönt lógva töltse a nap hátralévő részét. Elérkezett az Amazonasi Maraton nagy napja, összegyűlt az őserdő apraja-nagyja, csak a lajhár hiányzott, aki olyan lelkesen készült a versenyre.
Hősünk épp szunyókált a kedvenc faágán, teljesen megfeledkezve a versenyről. Amikor aztán felébredt, és észbe kapott, hamar megnyugtatta magát a maratonnal kapcsolatban:
– Nem baj, majd jövőre megnyerem a versenyt… vagy legalábbis elindulok rajta. Elvégre mindenki tudja, hogy a szándék a fontos.
A versenyfutó lajhár
Volt egyszer egy lajhár, aki megelégelte, hogy a dzsungelben mindenki lomhának csúfolta, csak azért, mert nem szeretett futkosni, mint a legtöbb szomszédja. Elhatározta, hogy ő bizony bebizonyítja mindenkinek: nem minden lajhár lassú! Benevezett hát az Amazonasi Maratonra, és eldöntötte, hogy minden nap edzeni fog rá, no meg azt is, hogy megnyeri a futóversenyt. Nevette őt a többi állat:
– Persze, majd pont te nyered meg a versenyt!
A lajhár nem törődött a kétkedőkkel.
– Majd meglátjátok! – mondta nekik sejtelmesen.
Tudta, ha mindent belead, se majom, se jaguár, semmi sem veheti fel a versenyt vele, a loholó lajhárral! Hozzá is látott a nagy felkészülésnek.
Az első nap korán kelt, lemászott a fáról a földre, ahol aztán elbaktatott a következő fáig. Töprengett egy darabig odalent, majd felmászott a fára, lelógott az egyik ágról, és falevelet rágcsálva pihent a következő napig, hiszen tudta: az egészséges táplálkozás alapvető egy futóverseny előtt.
Teltek múltak a napok, de a lajhár mindig csak a következő fáig mászott el, hogy aztán odafönt lógva töltse a nap hátralévő részét. Elérkezett az Amazonasi Maraton nagy napja, összegyűlt az őserdő apraja-nagyja, csak a lajhár hiányzott, aki olyan lelkesen készült a versenyre.
Hősünk épp szunyókált a kedvenc faágán, teljesen megfeledkezve a versenyről. Amikor aztán felébredt, és észbe kapott, hamar megnyugtatta magát a maratonnal kapcsolatban:
– Nem baj, majd jövőre megnyerem a versenyt… vagy legalábbis elindulok rajta. Elvégre mindenki tudja, hogy a szándék a fontos.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése