Viharban

Régi, 2007-es versem a májusi viharokra.

Viharban


Vitorlák dagadnak, kötelek feszülnek,
Az égi szellemek viharra készülnek.
Gonosz sötétséggel közeleg a vihar,
Heves szél játszik tenger hullámaival.

Az égi háború pusztítva tör elő,
Rémisztő már a had, a hullámtúlerő.
Háborog a tenger, szédeleg a hajó,
Azt hinnénk, hogy álom, de a vihar való.

Üvölt a szél, a villám dühösen lesújt,
Biztos védelmet a hajón semmi sem nyújt.
Minden mi él, menekül, ahová csak tud,
Nyugalmat, békét csak a tengermélye súg.

Bárhogy üvölt a szél, hallod a zord vihart,
Álljunk szilárdan, hisz vitorlánk kitart!
Átcsapnak felettünk talán a hullámok,
De a mély nem hív… hidd el: ezek csak álmok!

Ha süllyed a hajónk, s már nincs remény várni,
Hiába már bármi, nincs mit magyarázni:
A víz változó, mint minden a világon,
Megéri töprengni a múlton s a hibákon.

Gondold egyszer végig, hogy mit tettél tegnap,
S talán rájössz, milyen, ha minden elhagy.
Elhagy a félelem, és a remény elszáll,
Nem teljesítheted, mit az élet elvár.

Magad nem vagy képes a csodákra, értsd meg,
Nem vezethet téged mindig csak az érdek!
Ugyanaz lehet másnak célja, félelme,
Akkor is, ha most azt hiszed, nincs értelme.

Nem az a megoldás, hogy átmenj másokon,
Átgázolj számodra értetlen álmokon!
Miért nem érted meg végre: nem vagy egyedül!
Tanuld meg: néha fontos, hogy ne menekülj!

Fogd meg társad kezét nyugodt szívvel, bátran,
Ha ereje fogytán, s nem kész küzdeni az árban.
Ne félj megmondani soha, hogy mit érzel,
Ne titkold, ha fázol, fáj a szíved, vérzel.

Tanulj… tanulj ember saját hibáidból,
Menekülj meg ezzel tenger átkaitól!
Mert ha összetart a hajón minden ember
Nem lehet ellenfél semmiféle tenger!

(Helsinki, tengerjáró hajó)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések