Régóta tervezem már megírni ezt a mesét, de valahogy mindig elhalasztottam a dolgot, pedig édesanyám is sokszor elmondta, hogy írjak már egy kakasos történetet. :) Bár a mese korábban íródott, ez is bekerül az Állati mesék közé.
Volt egyszer egy nagy baromfiudvar ahol két kakas is vigyázott a tyúkokra. Mindkettő igen délceg és derék, büszke tartású, szép járású volt, még a tarajuk is tökéletesen állt. Versenyzett is a kettő rendesen! Megmérkőztek már téglarakás mászásban, tetőre röppenésben, tyúkhajtásban, tartottak bátorságpróbát is, de bizony mindenben fej-fej mellett végeztek. Töprengtek egy sort, hogy miben mérjék össze magukat, aminek persze nagy vita lett a vége. Egyszer aztán közbe kotyogott a legöregebb tyúkanyó, mert megelégelte a sehová sem vezető vitát:
– Kukorékoljatok, kedveskéim! Aki hangosabban, ékesebben szól, na, az lesz majd a győztes. Majd a kis jércék eldöntik az eredményt!
Fel is sorakoztak mind a jércék, alig várták a bemutatót.
Rögtön meg is kezdődött a kukorékoló verseny. Olyan hangosan, cifrán kukorékolt a két kakas, ahogy csak tudott, a jércék meg biztatták őket, nehogy véget érjen a szórakozásuk. Egy virgonc kis kakas még a kukorékolással is megpróbálkozott, de kicsi volt még, nem tudott részt venni a nagyok versenyében.
A kakasok teli torokból kukorékoltak, eszükbe sem volt feladni a versenyt. Mindketten úgy vélték, hogy ők kukorékolnak hosszabban, szebben! Még azt se vették észre, hogy nagyot csattant a ház ajtaja, és kijött rajta a gazda, ők csak kukorékoltak, kukorékoltak.
Arra már felkapták a fejüket, amikor szétszaladt hirtelen a sok jérce, és belépett az udvarba a gazda, hogy seprűvel elhessegesse a két bajnokot az ablak alól. Felháborodottan felrepült a két kakas a kerítésre.
– Még ilyet! – mérgelődött az egyik. – Nem hagyta, hogy befejezzem, pedig ez lett volna a legszebb kukorékolás, amit valaha látott a világ.
– Ne is mondd! – felelt duzzogva a másik. – Én is épp a nagy fináléra készültem!
A másik udvaron őrködő Bodri kutya nem értett a művészethez, viszont a gazda reakciója után felhatalmazva érezte magát, hogy természetes helytartójaként rendet tegyen az udvarban. Odaügetett a két fortyogó kakas mögé, és jól megugatta őket.
Megijedt a két kakas, leröppent a kerítésről, és beszaladt a tyúkólba. Aznap nem is kukorékoltak többet, nehogy megint így járjanak.
Kukorékoló verseny
Volt egyszer egy nagy baromfiudvar ahol két kakas is vigyázott a tyúkokra. Mindkettő igen délceg és derék, büszke tartású, szép járású volt, még a tarajuk is tökéletesen állt. Versenyzett is a kettő rendesen! Megmérkőztek már téglarakás mászásban, tetőre röppenésben, tyúkhajtásban, tartottak bátorságpróbát is, de bizony mindenben fej-fej mellett végeztek. Töprengtek egy sort, hogy miben mérjék össze magukat, aminek persze nagy vita lett a vége. Egyszer aztán közbe kotyogott a legöregebb tyúkanyó, mert megelégelte a sehová sem vezető vitát:
– Kukorékoljatok, kedveskéim! Aki hangosabban, ékesebben szól, na, az lesz majd a győztes. Majd a kis jércék eldöntik az eredményt!
Fel is sorakoztak mind a jércék, alig várták a bemutatót.
Rögtön meg is kezdődött a kukorékoló verseny. Olyan hangosan, cifrán kukorékolt a két kakas, ahogy csak tudott, a jércék meg biztatták őket, nehogy véget érjen a szórakozásuk. Egy virgonc kis kakas még a kukorékolással is megpróbálkozott, de kicsi volt még, nem tudott részt venni a nagyok versenyében.
A kakasok teli torokból kukorékoltak, eszükbe sem volt feladni a versenyt. Mindketten úgy vélték, hogy ők kukorékolnak hosszabban, szebben! Még azt se vették észre, hogy nagyot csattant a ház ajtaja, és kijött rajta a gazda, ők csak kukorékoltak, kukorékoltak.
Arra már felkapták a fejüket, amikor szétszaladt hirtelen a sok jérce, és belépett az udvarba a gazda, hogy seprűvel elhessegesse a két bajnokot az ablak alól. Felháborodottan felrepült a két kakas a kerítésre.
– Még ilyet! – mérgelődött az egyik. – Nem hagyta, hogy befejezzem, pedig ez lett volna a legszebb kukorékolás, amit valaha látott a világ.
– Ne is mondd! – felelt duzzogva a másik. – Én is épp a nagy fináléra készültem!
A másik udvaron őrködő Bodri kutya nem értett a művészethez, viszont a gazda reakciója után felhatalmazva érezte magát, hogy természetes helytartójaként rendet tegyen az udvarban. Odaügetett a két fortyogó kakas mögé, és jól megugatta őket.
Megijedt a két kakas, leröppent a kerítésről, és beszaladt a tyúkólba. Aznap nem is kukorékoltak többet, nehogy megint így járjanak.
(Kis kakasunk, aki még mindig uralja a tyúkudvart)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése