Jó üzlet

Újabb Állati mese az új sorozatomból.

Jó üzlet

Éhes volt a mókus, de már csak egy kis fenyőmagja maradt a téli eleségéből. Gondolkodott hát, hogy mit tegyen, hogy megtömje a pocakját, mert hűvös volt odakint, az etetők helyét meg nem ismerte. Addig-addig tanakodott, míg eszébe nem ötlött valami. Elhatározta, hogy ha törik, ha szakad, el fogja cserélni a magot valami táplálóbbra. Fogta a magot, és felkerekedett vele.

Ment, ment az erdőben, még dalolászott is közben:

– De jó dolgom van nekem, de jót fogok enni!

Megállította őt egy szajkó:

– Miért örülsz annyira egy szem magnak, mókus? Az a fél fogadra sem lesz elég!

Legyintett erre a mókus:

– Nem tudod te, szajkó, hogy milyen mag ez! Csodamag! Egyet megeszek, és egy hónapig nem leszek éhes! Most találtam, alig várom, hogy hazaérjek, és megegyem!

– Honnan veszed ezt, mókus? – kérdezte a madár.

– Ez egy valódi mókuslegenda! Minden mókus tudja, de ritka kincs, még én is csak egyszer ettem ilyet!

Gondolkodott a szajkó:

– Jaj, de kipróbálnám én is ezt a csodamagot. Mókus, nem cseréled el velem?

– Nem, nem, én akarok jóllakni vele – tiltakozott a bundás.

Csak győzködte őt a szajkó:

– Ha nekem adod, megmutatom, hol van az etető, ahol lakmározni szoktam – ígérte.

A mókus úgy tett, mintha nagyon gondolkodna, majd bólintott:

– Tudod mit, szajkó, neked adom, ha megmutatod az etetőt, én már úgyis kóstoltam a csodamagot.

Elkísérte a szajkó a mókust az etetőig, majd boldogan elrepült a fenyőmaggal, a mókus meg jól belakmározott a madáretetőben.

Megette közben a szajkó a csodamagot, de nem lett tőle tele a begye, hamar megéhezett. Arra gondolt, biztos csak a mókusoknak működik a csodamag, nem szontyolodott el. Visszaröppent gyorsan a madáretetőhöz, igen ám! Az etető addigra üres volt: a torkos mókus az utolsó falásig behabzsolta a magokat, de azért néhányat elrakott magának, hogy ha legközelebb megéhezne, elcserélhesse a „csodamagokat”.