Kissé saját élmény alapján... na jó, picit túlozva.
Minden a munkahelyén kezdődött. A programok, amiket minden nap használt, nem akartak többé elindulni. Ezt még nem vette annyira zokon, megesett már a kollégáival is, és egész könnyen megoldották végül. Aztán nem tudott fellépni a cég wifijére. Mivel az informatikus végül valami csodát tett, és minden újra működött, puszta pechnek tudta be, hogy egész nap süket volt a munkahelyi telefonja.
Amikor aztán otthon is elkezdődtek a technikai problémák, igyekezett józan magyarázatot találni. Igen, meggyulladt a kezében a vasaló, de csak azért, mert megtört a vezeték, és amúgy is ideje volt lecserélni. A mosógép meg már rég fura hangon zörgött, nem meglepő, hogy elárasztotta a fürdőszobát… meg a nappalit. De amikor tönkrement a kenyérpirító, már tényleg sejtette, hogy valami nem stimmel. Egy kenyérpirító tönkretételéhez ugyanis – legalább is szerinte – nem kis tehetség kellett.
Amikor pár órával később a laptopja is bemondta az unalmast, akkor már tudta, hogy valami nem oké, és mikor egy napra rá jobb létre szenderült a külső merevlemeze, már nem próbálta tagadni: valamilyen oknál fogva mostanában nem jött ki túl jól a technikával. Nem javított a hangulatán az a tény sem, hogy össze kellett csomagolnia egy pár hetes üzleti útra.
Nem volt mindig ennyire szerencsétlen a technikával, gyakorlatilag bármit meg tudott csinálni a gépén, hiszen minden nap azzal kellett dolgoznia, és persze remekül értett az okostelefonjához, de valahogy mostanában rájárt a rúd. Az utazás előtti napon füstölögve búcsúzott tőle a laptop, amit az útra kért kölcsön, tönkrement a digitális karórája és nem volt hajlandó bekapcsolni a hűséges fényképezőgépe sem. Teljesen le volt sújtva. Egyszerűen nem volt értelmes oka annak, hogy minden elektromos eszköz tönkremenjen körülötte, mégis nagyon úgy nézett, ki hogy ez történt. Azon már meg sem lepődött mindezek után, hogy a led izzó kiégett a fürdőszobában, így reggel sötétben kellett készülnie, sem azon, hogy a kocsi akkumulátora történetesen pont most merült le, és nem lehetett újra életet lehelni bele.
Szinte kétségbeesetten indult el a metróhoz. Szerencsére időben indult, mert a metró műszaki okokból leállt, és ha nem akart otthon maradni, taxit kellett fognia. Amikor végre épp idejében megérkezett a reptérre, azt hitte, fellélegezhet, de tévedett.
Odalépett hozzá két férfi, az egyikük, a reptér biztonsági őre egyenruhában, a másik meg egy öltönyös figura komor arckifejezéssel.
– Sajnálom, hölgyem, nem szállhat fel a gépre.
Meghökkenve meredt az öltönyösre. Hirtelen ezer gondolat futott végig az agyán, de csak ennyit tudott kinyögni:
– Hogy mondja, kérem?!
– Nem szállhat fel – erősítette meg. – Nem kockáztathatjuk, hogy fél úton felmondja a szolgálatot az elektronika.
– De hát… ez csak valami tévedés lehet.
– Nem tévedés, hölgyem, csak a technika ördöge... vagy az átka, ahogy tetszik.
A technika ördöge
Minden a munkahelyén kezdődött. A programok, amiket minden nap használt, nem akartak többé elindulni. Ezt még nem vette annyira zokon, megesett már a kollégáival is, és egész könnyen megoldották végül. Aztán nem tudott fellépni a cég wifijére. Mivel az informatikus végül valami csodát tett, és minden újra működött, puszta pechnek tudta be, hogy egész nap süket volt a munkahelyi telefonja.
Amikor aztán otthon is elkezdődtek a technikai problémák, igyekezett józan magyarázatot találni. Igen, meggyulladt a kezében a vasaló, de csak azért, mert megtört a vezeték, és amúgy is ideje volt lecserélni. A mosógép meg már rég fura hangon zörgött, nem meglepő, hogy elárasztotta a fürdőszobát… meg a nappalit. De amikor tönkrement a kenyérpirító, már tényleg sejtette, hogy valami nem stimmel. Egy kenyérpirító tönkretételéhez ugyanis – legalább is szerinte – nem kis tehetség kellett.
Amikor pár órával később a laptopja is bemondta az unalmast, akkor már tudta, hogy valami nem oké, és mikor egy napra rá jobb létre szenderült a külső merevlemeze, már nem próbálta tagadni: valamilyen oknál fogva mostanában nem jött ki túl jól a technikával. Nem javított a hangulatán az a tény sem, hogy össze kellett csomagolnia egy pár hetes üzleti útra.
Nem volt mindig ennyire szerencsétlen a technikával, gyakorlatilag bármit meg tudott csinálni a gépén, hiszen minden nap azzal kellett dolgoznia, és persze remekül értett az okostelefonjához, de valahogy mostanában rájárt a rúd. Az utazás előtti napon füstölögve búcsúzott tőle a laptop, amit az útra kért kölcsön, tönkrement a digitális karórája és nem volt hajlandó bekapcsolni a hűséges fényképezőgépe sem. Teljesen le volt sújtva. Egyszerűen nem volt értelmes oka annak, hogy minden elektromos eszköz tönkremenjen körülötte, mégis nagyon úgy nézett, ki hogy ez történt. Azon már meg sem lepődött mindezek után, hogy a led izzó kiégett a fürdőszobában, így reggel sötétben kellett készülnie, sem azon, hogy a kocsi akkumulátora történetesen pont most merült le, és nem lehetett újra életet lehelni bele.
Szinte kétségbeesetten indult el a metróhoz. Szerencsére időben indult, mert a metró műszaki okokból leállt, és ha nem akart otthon maradni, taxit kellett fognia. Amikor végre épp idejében megérkezett a reptérre, azt hitte, fellélegezhet, de tévedett.
Odalépett hozzá két férfi, az egyikük, a reptér biztonsági őre egyenruhában, a másik meg egy öltönyös figura komor arckifejezéssel.
– Sajnálom, hölgyem, nem szállhat fel a gépre.
Meghökkenve meredt az öltönyösre. Hirtelen ezer gondolat futott végig az agyán, de csak ennyit tudott kinyögni:
– Hogy mondja, kérem?!
– Nem szállhat fel – erősítette meg. – Nem kockáztathatjuk, hogy fél úton felmondja a szolgálatot az elektronika.
– De hát… ez csak valami tévedés lehet.
– Nem tévedés, hölgyem, csak a technika ördöge... vagy az átka, ahogy tetszik.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése