Üdv!
Volt egyszer egy birka, aki nem akart olyan birka lenni, mint a többi. Ha a nyáj jobbra indult, ő balra ment, ha meg balra terelték őket, ő bizony nyomban jobbra fordult. Nem tette azt jámboran, amit mondtak neki, fel-alá rohangált még a karámban is, mintha folyton farkas űzné, képes volt még a füvet is sebtében megrágni. Hallgathatta is eleget a szüleitől, amikor hazaért a nyáj:
– Fiam, fiam, ne légy olyan csökönyös! Már így is te vagy a nyáj fekete báránya, pedig kutya legyek, a te gyapjad is épp olyan fehér, mint az enyém.
Erre csak legyintett a birka, mit érdekelte őt a többi: ha tehette volna, rögtön ott is hagyta volna a nyájat. Annyira nem akart már birka lenni, hogy összebarátkozott a terelőkutyával, aki el is kezdte tanítgatni neki az ugatást.
Egy nap, amikor a nyájat már visszaterelték a karámba a tikkasztó nap után, odalopakodott hozzájuk egy farkas. Töprengett, hogy kaparinthatna meg egy báránykát anélkül, hogy a kutya vagy a juhász elkergetné. Úgy okoskodott, hogy ha a birkák engednék be a karámba, biztos nem zavarnák el a kutyák. Meg is kérdezte az első birkát, hogy bemehet-e.
– Be! – felelte a birka. Több se kellett a farkasnak, bebújt a karámba, és jól megkergette a nyájat. Közben kiválasztott egy kis birkát, és hazavitte vacsorára.
Másnap és harmadnap is megismételte a mutatványt. Hanem a negyedik napon rossz birkát szemelt ki a farkas.
– Bemehetek? – kérdezte, és már készült is bemászni, amikor meghallotta a birka válaszát.
– Dehogy jöhetsz! – mondta, majd kutya módra ugatni kezdett… legalábbis a birka ezt hitte. Valójában ugyanúgy bégetett, mint a többi, csak mögötte ugatva előbújt a kutya, ezért iszkolt el olyan gyorsan a farkas.
A birkának azonban nem kellett ennél több megerősítés: úgy érezte, lázadásával megmentette a nyájat, és büszkén csatlakozott a többi legelésző birkához.
Egy ideje dolgozok egy mesekönyvön, de gondoltam, feltöltök belőle pár történetecskét. Íme az Állati mesék első története. Szépen lassan készülni fog hozzá saját illusztráció is, egyelőre nem jött hozzá ihletem.
Te birka!
Volt egyszer egy birka, aki nem akart olyan birka lenni, mint a többi. Ha a nyáj jobbra indult, ő balra ment, ha meg balra terelték őket, ő bizony nyomban jobbra fordult. Nem tette azt jámboran, amit mondtak neki, fel-alá rohangált még a karámban is, mintha folyton farkas űzné, képes volt még a füvet is sebtében megrágni. Hallgathatta is eleget a szüleitől, amikor hazaért a nyáj:
– Fiam, fiam, ne légy olyan csökönyös! Már így is te vagy a nyáj fekete báránya, pedig kutya legyek, a te gyapjad is épp olyan fehér, mint az enyém.
Erre csak legyintett a birka, mit érdekelte őt a többi: ha tehette volna, rögtön ott is hagyta volna a nyájat. Annyira nem akart már birka lenni, hogy összebarátkozott a terelőkutyával, aki el is kezdte tanítgatni neki az ugatást.
Egy nap, amikor a nyájat már visszaterelték a karámba a tikkasztó nap után, odalopakodott hozzájuk egy farkas. Töprengett, hogy kaparinthatna meg egy báránykát anélkül, hogy a kutya vagy a juhász elkergetné. Úgy okoskodott, hogy ha a birkák engednék be a karámba, biztos nem zavarnák el a kutyák. Meg is kérdezte az első birkát, hogy bemehet-e.
– Be! – felelte a birka. Több se kellett a farkasnak, bebújt a karámba, és jól megkergette a nyájat. Közben kiválasztott egy kis birkát, és hazavitte vacsorára.
Másnap és harmadnap is megismételte a mutatványt. Hanem a negyedik napon rossz birkát szemelt ki a farkas.
– Bemehetek? – kérdezte, és már készült is bemászni, amikor meghallotta a birka válaszát.
– Dehogy jöhetsz! – mondta, majd kutya módra ugatni kezdett… legalábbis a birka ezt hitte. Valójában ugyanúgy bégetett, mint a többi, csak mögötte ugatva előbújt a kutya, ezért iszkolt el olyan gyorsan a farkas.
A birkának azonban nem kellett ennél több megerősítés: úgy érezte, lázadásával megmentette a nyájat, és büszkén csatlakozott a többi legelésző birkához.
(A Fekete Bárány)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése