Torztükör

Üdv!

Régi, 2007-es versem még a gimiben írt sorozatomból.

Torztükör


Tükörbe nézel, nem látod magadat,
Egy szürke felhő takarja el arcodat.
Nem láthatsz át rajta, hiába próbálod,
Saját tekinteted hiába is várod.

Nem láthatsz mást, csak könnybe lábadt szemeket,
Mikből lassan-lassan kihuny a szeretet.
Nem mást, csak a rég szép, most beesett arcot,
Mely mindig azt súgja, feladtad a harcot.

Nincs semmi, csak a reszkető kezek képe…
Régen nem te vagy már a világnak szépe.
Látod a kontyba csavart ősz fürtöket,
De azt mondod magadban: nem, ez nem lehet.

Hisz amit látsz, nem a valóság. Nem lehet!
Bárkivel megeshet ugyan, de nem veled!
Mert mindenki lehet öreg, magányos,
Te örök fiatal vagy… hiszen ez világos!

Még sincs ott más, csak múló, ifjú örömök,
És ha végük, az űr utánuk már örök.
Nincs más, csak semmire elszórt percek, napok,
S elfelejted, amit adsz, vagy amit adok.

Azt látod, hogy ami ma még szép, virágzik
Holnap talán semmi lesz, eltűnni látszik,
S elvész az, amiben sokáig szentül hittél,
Csak az lesz fontos, amit „bent” megőriztél.

Látod, érzed: gondolataid mind csalók,
Egyik sem mutatja meg neked a valót,
Hogy hazugság az erő, gazdagság, szépség,
Hisz mind elmúlik. S mi marad? Csak egy vénség…

Egy vénség, ki elfelejt minden barátot,
Otthagyja a múlt szép álmait… és látod,
Tudod jól, hogy holnap sem lesz egy jobb napja,
De ezt a magányt mégiscsak ő akarja.

(Szürke felhők Jyväskyläből)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések