Üdv!
A Random sci-fi egy saját kreatív írás játék. Mondhatni a harmonika történet nyomán kezdtem el írni, és random embereket kértem meg a történet bizonyos pontjain, hogy mondjanak nekem egy cselekvést, vagy egy esetben mondjanak nekem egy munkát, ami aztán továbbvitte a történetet. Ezeket dőlt betűvel emelem ki a történetben. A játék szabálya, hogy pontosan akkor kell beépíteni a szövegrészletet, amikor megkapod azt, és utána úgy folytatod a történeted, hogy semmi fennakadás ne legyen az olvasó számára.
Volt valahol a galaxis távoli csücskében egy romos, füstös kocsma, ahová aztán tényleg mindenféle népek jártak. Aznap is ott ült a pultnál Rot, aki szőlőt szüretelt a Nox nevű bolygó kettős napjától megvilágított domboldalon, mielőtt betért volna egy felesre… vagy kettőre, attól függően, hogy mihez lesz majd kedve.
Felkapta a fejét, amikor hirtelen berontott a bárba Sipper, a nyugalmazott űrhajóvontató és szerelő, majd becsapta az ajtót, miközben „ostoba férgekről” és „romlott lelkű orvgyilkosokról” motyogott, mert korábban romlott csigát evett. Nem a csiga tehetett arról, hogy Sippernek ilyen hangulata kerekedett, istenuccse, megesik az ilyesmi, ha az ember a fekete űrpiacon vásárol bolygóközi ínyencségeket, de hogy ezért jól le is húzta az a mocskos zugárus… na, az mégsem járta. Orvgyilkos vagy sem, nem illik ilyen csúnyán elbánni az emberrel. Ezért aznap nem is vedelni jött az ivóba, hanem toborozni: elhatározta ugyanis, hogy móresre fogja tanítani az árust, ha addig él is.
– Kinek van baja a Tökivel? – üvöltötte rekedten, miközben vadul csapkodott mind a hat karjával.
Rot elgondolkodva megvakarta az állát, miközben racionálisan végiggondolta az életét. A szőlős nélküle is boldogult, a bor magától is kiforrt, szóval semmi keresnivalója nem volt a Noxon. A Tökivel nem volt különösebb baja, leszámítva persze, hogy párszor már őt is átverte, de ez van, ha az ember orvgyilkosokkal üzletel, de ürügyet bármikor talált, ha jó csetepatéra volt szüksége.
– Nekem – csapott az asztalra. – Nekem bajom van a Tökivel.
Felállt, majd bébiszittert rendelt a neten a három törpemajmának, nehogy valami galibát okozzanak, amíg ő kitombolta magát.
– Ki jön még elagyalni a Tökit? – kérdezte Sipper, és várakozóan felvonta a szemöldökét.
Felemelte a fejét az asztalról a közeli kisbolygóról származó Xinox, aki még mindig nem volt elég józan, hogy teljes mondatban feleljen. Nagyjából ennyit lehetett leszűrni a mondanivalójából.
– Tökiiiiii… éééén… elagyalni, puff, puff! – Ezután visszaejtette a fejét az asztalra, és folytatta a horkolást.
Az ivó árnyékba boruló sarkában hangosan hátratolta a székét egy tagbaszakadt alak, miközben megfontolta a lehetőséget, és megszólalt:
– Veletek megyek.
Sipper végigmérte az idegent. Izmos, tetovált fickó volt, olyan, akivel ő maga sem szívesen kezdett volna egy sikátorban vagy az űrkikötőben. Pont ilyen legényekre volt szüksége.
– Mi a neved?
– Grof. A Tallo bolygóról. Átutazóban vagyok.
– Remek, Grof, és mi a foglalkozásod?
– Virágárus.
Rot hangosan felröhögött.
– Virágárus?
Grof dühösen rámordult.
– Az. Talán valami bajod van vele?!
– Nem, nem. Ez egy igazán nemes meló. Igazán nemes.
– Ha valami nem tetszik…
– Ó, dehogy nem tetszik! Virágárus!
Sipper, hogy megakadályozza a dolgok elfajulását, megszólalt.
– Az én űrhajómmal megyünk. Meglátogatjuk Tökit, és adunk neki egyet. Megtanulja a nyavalyás orvgyilkos, hogy nem illik így lenyúlni az embert.
Xinox lassan felemelte a fejét az asztalról.
– Máris?
Sipper sürgetően bólogatott.
A részeg Xinox nyögve felállt.
– Indulás! – kiáltotta, majd hasra esett, és hortyogni kezdett.
A Random sci-fi egy saját kreatív írás játék. Mondhatni a harmonika történet nyomán kezdtem el írni, és random embereket kértem meg a történet bizonyos pontjain, hogy mondjanak nekem egy cselekvést, vagy egy esetben mondjanak nekem egy munkát, ami aztán továbbvitte a történetet. Ezeket dőlt betűvel emelem ki a történetben. A játék szabálya, hogy pontosan akkor kell beépíteni a szövegrészletet, amikor megkapod azt, és utána úgy folytatod a történeted, hogy semmi fennakadás ne legyen az olvasó számára.
Random sci-fi
Az idegeneknek ajánlva
Volt valahol a galaxis távoli csücskében egy romos, füstös kocsma, ahová aztán tényleg mindenféle népek jártak. Aznap is ott ült a pultnál Rot, aki szőlőt szüretelt a Nox nevű bolygó kettős napjától megvilágított domboldalon, mielőtt betért volna egy felesre… vagy kettőre, attól függően, hogy mihez lesz majd kedve.
Felkapta a fejét, amikor hirtelen berontott a bárba Sipper, a nyugalmazott űrhajóvontató és szerelő, majd becsapta az ajtót, miközben „ostoba férgekről” és „romlott lelkű orvgyilkosokról” motyogott, mert korábban romlott csigát evett. Nem a csiga tehetett arról, hogy Sippernek ilyen hangulata kerekedett, istenuccse, megesik az ilyesmi, ha az ember a fekete űrpiacon vásárol bolygóközi ínyencségeket, de hogy ezért jól le is húzta az a mocskos zugárus… na, az mégsem járta. Orvgyilkos vagy sem, nem illik ilyen csúnyán elbánni az emberrel. Ezért aznap nem is vedelni jött az ivóba, hanem toborozni: elhatározta ugyanis, hogy móresre fogja tanítani az árust, ha addig él is.
– Kinek van baja a Tökivel? – üvöltötte rekedten, miközben vadul csapkodott mind a hat karjával.
Rot elgondolkodva megvakarta az állát, miközben racionálisan végiggondolta az életét. A szőlős nélküle is boldogult, a bor magától is kiforrt, szóval semmi keresnivalója nem volt a Noxon. A Tökivel nem volt különösebb baja, leszámítva persze, hogy párszor már őt is átverte, de ez van, ha az ember orvgyilkosokkal üzletel, de ürügyet bármikor talált, ha jó csetepatéra volt szüksége.
– Nekem – csapott az asztalra. – Nekem bajom van a Tökivel.
Felállt, majd bébiszittert rendelt a neten a három törpemajmának, nehogy valami galibát okozzanak, amíg ő kitombolta magát.
– Ki jön még elagyalni a Tökit? – kérdezte Sipper, és várakozóan felvonta a szemöldökét.
Felemelte a fejét az asztalról a közeli kisbolygóról származó Xinox, aki még mindig nem volt elég józan, hogy teljes mondatban feleljen. Nagyjából ennyit lehetett leszűrni a mondanivalójából.
– Tökiiiiii… éééén… elagyalni, puff, puff! – Ezután visszaejtette a fejét az asztalra, és folytatta a horkolást.
Az ivó árnyékba boruló sarkában hangosan hátratolta a székét egy tagbaszakadt alak, miközben megfontolta a lehetőséget, és megszólalt:
– Veletek megyek.
Sipper végigmérte az idegent. Izmos, tetovált fickó volt, olyan, akivel ő maga sem szívesen kezdett volna egy sikátorban vagy az űrkikötőben. Pont ilyen legényekre volt szüksége.
– Mi a neved?
– Grof. A Tallo bolygóról. Átutazóban vagyok.
– Remek, Grof, és mi a foglalkozásod?
– Virágárus.
Rot hangosan felröhögött.
– Virágárus?
Grof dühösen rámordult.
– Az. Talán valami bajod van vele?!
– Nem, nem. Ez egy igazán nemes meló. Igazán nemes.
– Ha valami nem tetszik…
– Ó, dehogy nem tetszik! Virágárus!
Sipper, hogy megakadályozza a dolgok elfajulását, megszólalt.
– Az én űrhajómmal megyünk. Meglátogatjuk Tökit, és adunk neki egyet. Megtanulja a nyavalyás orvgyilkos, hogy nem illik így lenyúlni az embert.
Xinox lassan felemelte a fejét az asztalról.
– Máris?
Sipper sürgetően bólogatott.
A részeg Xinox nyögve felállt.
– Indulás! – kiáltotta, majd hasra esett, és hortyogni kezdett.
(Folytatása következik, ha sikerül alanyokat találnom a kérdezéshez)
(Ismeretlenek a ködben)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése