A kocsmabútor - Kreatív írás kép alapján 93.


Üdv!


Készen volt már egy ideje a képről írós játékra a rövid novellám, de eddig nem jutottam el addig, hogy feltöltsem. Az eredeti képet itt találhatjátok meg.


A kocsmabútor


Minden nap beült a kocsmába. Nem itta le magát a sárga földig, sőt, általában csak egy kávét vagy üdítőt rendelt, a faluban mégis mindig összesúgtak a háta mögött, és néha a szemébe is mondták: vén kocsmabútor. Őt ez nem zavarta különösebben. Okkal ücsörgött minden nap ugyanazon a bárszéken. A kocsmáros már egy ideje meg sem kérdezte, miért ül ott folyton, mert tudta a választ:

– Várok.

Hogy kire, mire várt, azt az öregen kívül senki sem tudta.

Néha már úgy tűnt, minden megváltozott a faluban és a kocsmában is. A falu lassan kedvelt üdülőhely lett, benépesült új lakókkal, felépült két nagy szálloda és egy csomó új szórakozóhely, a kocsma bútorait meg kicserélték és játékgépeket állítottak fel az ajtó mellett, amiket aztán az új törvények miatt el is vittek onnan. Szépen lassan lecserélődtek a szokásos vendégek és a kocsmáros is, de az öreg hűségesen, minden nap megjelent, leült a szokásos helyére, és várakozott.

Aki jól figyelte, láthatta, hogy minden nap teli reménnyel foglalja el a bárszéket, mintha tudná, hogy akkor fog bekövetkezni az, amit vár. Néha felnézett a régi kakukkos órára a pult fölött, ami még megmaradt a régi bútorok között. Záróra előtt sóhajtva felállt, mintha nem szívesen menne el, de másnap újra visszajött, hogy várakozzon.

Aznap is ott ült a pultnál és a kihűlt, keserű kávét kavargatta. Annyira elmerült a gondolataiban, hogy nem vette észre, amikor kinyílt az ajtó, és belépett rajta egy hölgy. Elegáns volt, de valamiféle távolságtartás sugárzott belőle. Mindenesetre nem igazán tűnt olyannak, aki egy ilyen kocsmát látogatna. Tétován körülnézett, és elindult a bárpult felé. Amint helyet foglalt, és letette a pultra a táskáját, megszólította a kocsmáros.

– Üdv! Mit adhatok?

– Egy pohár almalevet kérek. Ha lehetséges, whiskys pohárba két jégkockával – felelte.

A pultnál ülő férfi hirtelen felkapta a fejét. Egyetlen embert ismert, aki így rendelte az italát. Hitetlenkedve, majd az örömtől megrészegülve a hölgyre nézett:

– Erzsi?

A nő meglepetten a férfira nézett.

– Péter? Te vagy az?

A férfi vigyorogva bólintott, mire Erzsi meglepő fürgeséggel felugrott, és átölelte őt.

– Tényleg megvártál? – kérdezte elcsukló hangon.

– Persze, hogy megvártalak, te csacsi! Hiszen megígértem. Minden nap itt ültem, ahogy megbeszéltük. Tudtam, hogy el fogsz jönni.

Péter érezte a nő könnyeit a vállán, az ismerős-idegen parfüm illatát, és olyan édes-szomorú érzések viharoztak át rajta, hogy hirtelen nem is tudta volna szavakba önteni őket. Újra a karjában tartotta Erzsit. Hány év telt el? Nem tudta, de nem is nagyon érdekelte. Nem számított, hogy Erzsi elhagyta a férfit, hogy bejárja a világot, sem az, hogy egyetlen üzenetet sem küldött neki. Péter úgy érezte, hogy a több éves várakozás súlya lekerült a válláról, és csak ölelte, ölelte az ő Erzsijét. Egyikük sem foglalkozott a kocsmárossal, aki letette a pultra az almalevet. Mintha megállt volna az idő.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések