Üdv!
Az alábbi mese apropója, hogy ma nyertem egy karkötőt, amelyet Annie Galik készített. A Fairytale ékszerek között böngészve rábukkantam egy madaras fülbevalóra, ez ihlette meg a mesémet, amit rögtön meg is írtam. Böngésszetek ti is a galériában! Karácsonyra új ékszerek érkeznek, hátha azok is ihletnek egy tündérmesét.
Volt egyszer egy boszorkány, akiről azt beszélték, hogy a világ minden kérdésére választ tud adni, és meg is teszi, ha a hozzá fordulók megfizetik az árát. Sokan meg is látogatták az öreg boszorkányt, hogy ilyen-olyan bajaikban tanácsot adjon nekik, és ő nem is okozott csalódást soha. Bármit kérdeztek tőle, egy-két napon belül mindenre tökéletes választ kaptak. A boszorkány mindenkitől mást kért fizetségül, aranyat, finom falatokat, kelméket, de mindig tudta, hogy melyik kérdezőtől mennyit kérhet anélkül, hogy sokallja a tudás árát.
Senki sem sejtette, hogy miért ilyen mindentudó a boszorkány, de nem is kutatták a titkát, örültek annak, hogy hajlandó segíteni a bajaikon. Egyszer azonban egy vándor úgy döntött, dehogy fizet a tudásért, ő is mindentudó akar lenni! Egy este a boszorkány kunyhója ablakán át megleste a titkát.
Amikor már minden kérdező elment, a boszorkány bement a kunyhójába, megállt a tükör előtt, és kántálni kezdett:
– Madárkáim, madárkáim, keressétek meg a titkokat! Madárkáim, madárkáim, keressétek meg a titkokat!
Mikor végre harmadjára is elismételte, hirtelen megelevenedtek a boszorkány fülbevalóin a madarak, és csivitelve huss, elröpültek az ablakon át! Ámult-bámult a vándor, és elhatározta, meglesi, mit tud még az a csudafülbevaló.
Teltek múltak az órák, a boszorkány tett-vett a kunyhóban, a vándor meg figyelt. Egyszer csak újra megállt a tükör előtt a boszorkány, és éneklő hangon megszólalt:
– Madárkáim, madárkáim, gyertek vissza hozzám!
Csodálkozott a vándor, amikor nem telt bele egy perc, beröppent az ablakon a két kismadár, és letelepedett a fülbevalókra.
– Madárkáim, madárkáim, meséljetek nekem! – kérte őket a boszorkány.
Dalolni is kezdett a két madár, és csodák csodájára a vándor is értette, ahogy választ adtak azokra a kérdésekre, amiket a boszorkány kapott a nap folyamán!
Nem is kellett több a vándornak, hogy elhatározza: ő bizony meg fogja szerezni a fülbevalókat, ha megátkozza a boszorkány, akkor is! Amikor a boszorkány lefeküdt aludni, belopakodott a kunyhóba, és elcsente a fülbevalót, amit a boszorkány a tükör melletti asztalra rakott reggelig.
Amint elég távol ért, elhatározta, hogy kipróbálja a csodafülbevalót. Addig-addig ügyeskedett, míg a fülébe nem akasztotta, elővett a táskájából egy kis tükröt, és megszólalt:
– Madárkáim, madárkáim, keressétek meg a titkokat!
Hiába ismételte el háromszor, a madarak nem elevenedtek meg. Újra meg újra próbálkozott, de nem járt sikerrel. Kérlelte a madarakat szép szóval, csábította őket mindennel, ami az eszébe jutott, hiába fenyegette őket, nem keltek életre, hogy választ keressenek neki.
Elszomorodott erre a vándor, mert annyi kérdése lett volna, de a madarak nélkül egyre se kapott választ. Mit volt mit tenni, visszavitte a fülbevalót a boszorkány házába. Igen ám, de a boszorkány már felébredt, és mérgesen állt a kunyhó előtt! Nem is bújt elő a vándor a bokrok közül, nehogy megátkozzák.
– Madárkáim, madárkáim, gyertek vissza hozzám! – hallotta egyszer csak a boszorkány hangját.
Meg is elevenedett a két madár a vándor kezében tartott fülbevalókon, és panaszosan csipogva egyenesen a boszorkány vállára szálltak.
– Madárkáim, madárkáim, meséljetek nekem! – szólt éneklő hangon a boszorkány.
Több se kellett a madaraknak, hangosan elpanaszolták, hogy rabolta el őket a vándor, és hogy miket mondott nekik.
– Szóval mindentudó akart lenni? – morfondírozott a boszorkány, majd varázsolni kezdett. Mielőtt a vándor elmenekülhetett volna, aprócska madárrá változott, pont olyanná, mint amilyenek a boszorkány vállán ültek. – Madárkám, madárkám, gyere ide hozzám! – hívta a boszorkány.
Onnantól kezdve a vándor is a világot járta madár képében, hogy mindenféle tudást szerezzen a boszorkánynak, aki ezután is boldogan megválaszolta minden arra tévedő kérdését, most már még egy madárka segítségével.
Az alábbi mese apropója, hogy ma nyertem egy karkötőt, amelyet Annie Galik készített. A Fairytale ékszerek között böngészve rábukkantam egy madaras fülbevalóra, ez ihlette meg a mesémet, amit rögtön meg is írtam. Böngésszetek ti is a galériában! Karácsonyra új ékszerek érkeznek, hátha azok is ihletnek egy tündérmesét.
A mindentudó boszorkány
Volt egyszer egy boszorkány, akiről azt beszélték, hogy a világ minden kérdésére választ tud adni, és meg is teszi, ha a hozzá fordulók megfizetik az árát. Sokan meg is látogatták az öreg boszorkányt, hogy ilyen-olyan bajaikban tanácsot adjon nekik, és ő nem is okozott csalódást soha. Bármit kérdeztek tőle, egy-két napon belül mindenre tökéletes választ kaptak. A boszorkány mindenkitől mást kért fizetségül, aranyat, finom falatokat, kelméket, de mindig tudta, hogy melyik kérdezőtől mennyit kérhet anélkül, hogy sokallja a tudás árát.
Senki sem sejtette, hogy miért ilyen mindentudó a boszorkány, de nem is kutatták a titkát, örültek annak, hogy hajlandó segíteni a bajaikon. Egyszer azonban egy vándor úgy döntött, dehogy fizet a tudásért, ő is mindentudó akar lenni! Egy este a boszorkány kunyhója ablakán át megleste a titkát.
Amikor már minden kérdező elment, a boszorkány bement a kunyhójába, megállt a tükör előtt, és kántálni kezdett:
– Madárkáim, madárkáim, keressétek meg a titkokat! Madárkáim, madárkáim, keressétek meg a titkokat!
Mikor végre harmadjára is elismételte, hirtelen megelevenedtek a boszorkány fülbevalóin a madarak, és csivitelve huss, elröpültek az ablakon át! Ámult-bámult a vándor, és elhatározta, meglesi, mit tud még az a csudafülbevaló.
Teltek múltak az órák, a boszorkány tett-vett a kunyhóban, a vándor meg figyelt. Egyszer csak újra megállt a tükör előtt a boszorkány, és éneklő hangon megszólalt:
– Madárkáim, madárkáim, gyertek vissza hozzám!
Csodálkozott a vándor, amikor nem telt bele egy perc, beröppent az ablakon a két kismadár, és letelepedett a fülbevalókra.
– Madárkáim, madárkáim, meséljetek nekem! – kérte őket a boszorkány.
Dalolni is kezdett a két madár, és csodák csodájára a vándor is értette, ahogy választ adtak azokra a kérdésekre, amiket a boszorkány kapott a nap folyamán!
Nem is kellett több a vándornak, hogy elhatározza: ő bizony meg fogja szerezni a fülbevalókat, ha megátkozza a boszorkány, akkor is! Amikor a boszorkány lefeküdt aludni, belopakodott a kunyhóba, és elcsente a fülbevalót, amit a boszorkány a tükör melletti asztalra rakott reggelig.
Amint elég távol ért, elhatározta, hogy kipróbálja a csodafülbevalót. Addig-addig ügyeskedett, míg a fülébe nem akasztotta, elővett a táskájából egy kis tükröt, és megszólalt:
– Madárkáim, madárkáim, keressétek meg a titkokat!
Hiába ismételte el háromszor, a madarak nem elevenedtek meg. Újra meg újra próbálkozott, de nem járt sikerrel. Kérlelte a madarakat szép szóval, csábította őket mindennel, ami az eszébe jutott, hiába fenyegette őket, nem keltek életre, hogy választ keressenek neki.
Elszomorodott erre a vándor, mert annyi kérdése lett volna, de a madarak nélkül egyre se kapott választ. Mit volt mit tenni, visszavitte a fülbevalót a boszorkány házába. Igen ám, de a boszorkány már felébredt, és mérgesen állt a kunyhó előtt! Nem is bújt elő a vándor a bokrok közül, nehogy megátkozzák.
– Madárkáim, madárkáim, gyertek vissza hozzám! – hallotta egyszer csak a boszorkány hangját.
Meg is elevenedett a két madár a vándor kezében tartott fülbevalókon, és panaszosan csipogva egyenesen a boszorkány vállára szálltak.
– Madárkáim, madárkáim, meséljetek nekem! – szólt éneklő hangon a boszorkány.
Több se kellett a madaraknak, hangosan elpanaszolták, hogy rabolta el őket a vándor, és hogy miket mondott nekik.
– Szóval mindentudó akart lenni? – morfondírozott a boszorkány, majd varázsolni kezdett. Mielőtt a vándor elmenekülhetett volna, aprócska madárrá változott, pont olyanná, mint amilyenek a boszorkány vállán ültek. – Madárkám, madárkám, gyere ide hozzám! – hívta a boszorkány.
Onnantól kezdve a vándor is a világot járta madár képében, hogy mindenféle tudást szerezzen a boszorkánynak, aki ezután is boldogan megválaszolta minden arra tévedő kérdését, most már még egy madárka segítségével.
(Annie Galik fényképe a saját készítésű fülbevalóiról)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése