A felhőjáró - Kreatív írás kép alapján 91.

Üdv!

Beleszerettem ebbe a képbe, ezért muszáj volt írnom róla egy történetet.


A felhőjáró


Az angyal megigézve nézte a felhők fölül a víztükröt, ami mellett olyan nemtörődöm módon sétáltak el az emberek, mit sem törődve a szépségével. Sohasem értette teljesen az embereket. Miért nem látták azt, ami az orruk előtt volt, és mégis… miért látták azt, ami viszont több ezer kilométernyire volt tőlük? Figyelte a vízparton ácsorgó lányt. Valamiért felkeltette az érdeklődését, mert olyan szomorúnak tűnt. Elhatározta, hogy minden szabályt megszegve megteszi azt, amire olyan rég vágyott.

Leereszkedett a földre, és megszólította a lányt.

– Üdv!

A lány felkapta a fejét.

– Helló! – köszönt látszólag meglepetten, de ez érthető is volt, elvégre nem mindennap történik meg az emberrel, hogy megszólítja őt egy angyal, nem igaz?

– Lenne kedved cserélni velem egy órára? Csak egyetlen órára.

– Miért? – kérdezte pislogva a lány. Hiszen minek is akart volna cserélni egy emberrel az angyal, nem igaz?

– Szeretnék egy kicsit ember lenni. Úgy érezni, mint te. Csak… ember lenni. Te kipróbálhatnád a szárnyaimat, a felhők között járást… amit szeretnél.

A lány bólintott.

– Mit kell tennem?

Az angyal elvigyorodott.

– Csak kezet fogni velem.

– Hát akkor, kezet rá!

Amint összeért a kezük, testet cseréltek. A lány az angyali testben olyan könnyűnek, gondtalannak érezte magát, mint korábban az angyal. Rögtön szárnyra is kapott.

Az angyal nézte, ahogy elszállt a fellegek közé, majd lerúgta a lábáról a cipőjét, és lassan besétált bokáig a kristálytiszta, hűvös vízbe. Ó, de más volt, mint a felhők között lépdelni, mégis mennyire hasonlított rá! A visszatükröződő fellegek között élvezte, ahogy a hideg hullámok finoman simogatták a bőrét. Megérintette az ujjaival a víztükröt szép vízgyűrűket idézve, élvezte, ahogy előreomlott a vállán a haja, majd belekapott a feltámadó szél, örült annak, hogy ember. Észre sem vette, hogy eltelt az egy óra.

Azon kapta magát, hogy újra a felhőn sétál, és nem a hűvös vízben gázol. Sóhajtva nézett le a lányra, aki a szomorúságáról megfeledkezve lépdelt a vízben, élvezve az életet, a pillanatot, a felhőket a lába alatt és felett. Nem tudta, hogy vajon a lány is visszavágyott-e a felhők közé az ő testébe, annyira boldognak tűnt, olyan gondtalannak, mintha a teste még mindig emlékezne arra a boldogságra, amit akkor érzett, amikor cseréltek. Vagy épp a lány maga élt át ugyanilyen boldogságot a felhők között? Vajon hajlandó lenne még egyszer cserélni vele?

Az angyal kiverte a fejéből a gondolatot. Nem volt szabad ilyesmin agyalnia, hiszen így is megszegte a szabályokat. Sóhajtva tért vissza a napi teendőihez, magára hagyva a felhők között járó lányt.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések