Földhöz ragadt marslakó 1.

Üdv!

Szintén a Minervában, a gyerekek vagy teremtés témában megjelent regényrészlet. A Földhöz ragadt marslakó című készülő meseregényem első fejezete. A történet még csak vázlatosan van meg, és előbb az üvegvilágot fogom folytatni, de meglesz ez is egyszer.
Olvasd el a többiek írását is! Ha érdekel a folyóirat, itt lehet megrendelni, és onnantól kezdve minden hónapban remek írásokat olvashatsz teljesen ingyen egy-egy témában.

Földhöz ragadt marslakó


1.
Amikor a szomszédjaidról megtudod egy szép tavaszi napon, hogy valahonnan a Galaxis másik végéből jöttek egy kis sziklabolygóról, az némiképp meglepő. Amikor a tudomásodra hozzák, hogy a kiskutya, akit a születésnapodra ajándékoztak neked a legkevésbé sem kutya, sokkal inkább egy másik dimenzióból származó lény, amely legyekkel és pormacskákkal táplálkozik, azon felvonod a szemöldököd. De amikor a szüleidről kiderül, hogy marslakók… na, az már traumatikus. Legalábbis így gondolta ezt Péter, aki a tévében hallotta ezt a szót, és rájött, hogy tökéletesen illett az ő helyzetére, amikor a szülei szembesítették azzal a ténnyel, hogy egy hét múlva hazaköltöznek a Marsra, kezdjen el pakolni. Még az űrhajót is megmutatták neki, hogy „meghozzák a kedvét” az úthoz, de amikor a fémtákolmányra nézett, inkább kifutott volna a világból. A „csak két hónapot kell majd utaznunk az új sugárhajtású motoroknak köszönhetően” sem hangzott túl jól.

Péter teljes mértékben elégedett volt a földi életével. Mióta az eszét tudta, boldog volt itt. Iskolába járt, barátai voltak, most került az osztályukba Mara, aki már az első nap rámosolygott, szóval köszönte szépen, esze ágában sem volt elköltözni a Marsra. Főleg nem az őszi szünetben, amikor a fiúkkal nagy focimeccset terveztek a falu mögötti rétre. Főleg nem úgy, hogy már tanultak a bolygókról, és a forró vörös bolygón való élet ötlete egyáltalán nem tetszett neki. Szó sem lehetett róla, hogy elhagyja a kék bolygót, hogy átköltözzön a vörösre, ahol nem volt se víz, se növények, se focipálya, se légkondi. És persze nem voltak ott szép, mosolygó lányok sem. Nem.

A vörös bolygót egyértelműen nem neki találták ki, mondjanak bármit, neki a Föld volt az otthona. Viszont azt nem tudta, mit tehetne, hogy ezt az utat megússza. Ugyanis a szülei hajthatatlanok voltak. Valami olyasmit mondott az apukája, hogy kapott egy új munkát odaát, amit nem utasíthatott vissza, mert egy jó ismerőse kérte tőle a szívességet. Pétert az apja munkája egyáltalán nem izgatta, mert ő csak annyit látott belőle, hogy egy aktatáskába pakolt be számokkal teleírt papírokat. Minthogy a matematika nem tartozott a kedvenc tantárgyai közé, nem sokat törődött az iratokkal se. Csak annyit tudott, hogy a költözés egyáltalán nem volt fair!

Három nap telt el a szörnyű bejelentés óta, de a fiú még mindig ott tartott, hogy nem akart elmenni sehová, köszönte szépem.

– Petikém! – kurjantotta az anyukája. – Elkezdted már a pakolást?

Péter bosszúsan belerúgott az ágya lábába. Nem. Még nem kezdte el a pakolást, és nem is fogja elkezdeni, mert ő bizony a Földön marad, ha tetszik a szüleinek, ha nem.

– Igen, anya! – kiáltotta, és a hátizsákjára nézett.

Egyetlen megoldás volt: el fog költözni, na de nem a Marsra! Arról szó sem lehetett. Nem. Péter a legnormálisabb emberhez fog költözni az életében: Juci nénihez. Juci néni régebben a szomszédjában élt, csak átköltözött a városba, hogy közelebb legyen az unokájához, de előtte sokat vigyázott rá, amikor kicsi volt. Péter biztos volt benne, hogy a néni nem bánná, ha megint ott maradna vele egy ideig. Mondjuk pár évig. Mondjuk a ballagásig. Még az iskola is közelebb lenne, mint most, talán gyalog is járhatna. Igen, ez volt a lehető legtökéletesebb megoldás a problémájára.

Gyorsan betette a legfontosabb dolgokat a hátizsákjába, és elrakta azt az ágya alá. Izgatottan várta, hogy beesteledjen.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések