Bár az új laptopom nem jó, és az eddigi írásaimhoz nem férek hozzá, az ihlet nem hagyott el. Tegnap írtam Debrecenben.
A kisfiú nyugodtan ücsörgött a babahordozóban. Csillogó szemekkel nézegette a többi utast, ki-kinézett az elsuhanó tájra, miközben teljesen elégedett volt a helyzetével. Amikor megszomjazott, ivott a cumisüvegből, amikor olyan kedve volt, megölelgette a plüssmackóját. Állomásról állomásra haladt a vonat, és a kicsit látszólag semmi sem zavarta. Csakhamar el is szenderedett.
A többi utas alig vette észre a csecsemőt, annyira nyugodt volt. Csendesen beszélgettek egymással, vagy épp teljesen elmélyültek a saját kis világukban. Emberek jöttek, mentek, úgy cserélődtek, ahogy minden nap, minden vonaton. Végül már csak azok maradtak, akik egészen a végállomásig utaztak. Az egyik nő könyvet olvasott, a másik meg a lelkesen nyomkodta a telefonját.
Amikor a vonat lassított a végállomás előtt, felállt a baba közelében ülő hölgy, és elindult a fülke ajtaja felé.
– Várjon! – szólt utána a másik utas. – Itt felejtette a kicsit!
A nő döbbenten visszafordult.
– Én?! De hiszen nem is az én gyerekem!
– Az enyém sem! – jelentette ki a másik, majd mindketten a békésen szunyókáló csöppségre néztek.
Nagy utazás
A kisfiú nyugodtan ücsörgött a babahordozóban. Csillogó szemekkel nézegette a többi utast, ki-kinézett az elsuhanó tájra, miközben teljesen elégedett volt a helyzetével. Amikor megszomjazott, ivott a cumisüvegből, amikor olyan kedve volt, megölelgette a plüssmackóját. Állomásról állomásra haladt a vonat, és a kicsit látszólag semmi sem zavarta. Csakhamar el is szenderedett.
A többi utas alig vette észre a csecsemőt, annyira nyugodt volt. Csendesen beszélgettek egymással, vagy épp teljesen elmélyültek a saját kis világukban. Emberek jöttek, mentek, úgy cserélődtek, ahogy minden nap, minden vonaton. Végül már csak azok maradtak, akik egészen a végállomásig utaztak. Az egyik nő könyvet olvasott, a másik meg a lelkesen nyomkodta a telefonját.
Amikor a vonat lassított a végállomás előtt, felállt a baba közelében ülő hölgy, és elindult a fülke ajtaja felé.
– Várjon! – szólt utána a másik utas. – Itt felejtette a kicsit!
A nő döbbenten visszafordult.
– Én?! De hiszen nem is az én gyerekem!
– Az enyém sem! – jelentette ki a másik, majd mindketten a békésen szunyókáló csöppségre néztek.
Volt meglepetés a végén! Végülis kinek a gyereke? Vígasztaló? hogy másnak is van számítógép-baja, tényleg úgy tűnik okosabbak nálunk
VálaszTörlés