Az Üvegvilág lovagja 5.

Lustaságomnak hála régen töltöttem fel új részt, pedig már a következő is készen van. Mindenesetre Gabi kalandjai folytatódnak Üvegvilágban.

5.


– Gabi! Ébresztő!

Gabi nem akart még felkelni. Köszönte szépen az ébresztést, meg minden, de aludni akart még öt percet… vagy egy órácskát. Tényleg olyan nagy kérés volt? Hiszen még csak iskolába sem kellett ma menni, mert már elkezdődött a nyári szünet! És különben is, ki akarta egyáltalán felébreszteni őt? Már majdnem egy éve a saját ébresztő órájára kelt reggelente.

– Gabi! Hahó! Hasadra süt a nap!

„Lángtüsszentő lenne?” – gondolta, de ahelyett, hogy felkelt volna, az oldalára fordult.

– Ha nem kelsz fel, megharapom a lábujjadat! – hallotta Lángtüsszentő fenyegetését, de nem zavartatta magát, motyogva behúzta a lábait a takaró alá. – Gabi! – vinnyogta végül a sárkány, és megbökte az oldalát a farka végével.

A fiú végre kinyitotta a szemét, majd döbbenten körülnézett. Nem a saját szobájában volt. Ezek szerint nem álmodta azt, hogy nem az anyukája ébresztgette. És ha már itt tartunk, azt sem álmodta, hogy átkerült Üvegvilágba.

– Jó reggelt, hétalvó! – üdvözölte Kikericsvirág, aki nemrég tért vissza az éjszakai útjáról.

A tündér letett egy nagy tálca színpompás süteményt a hirtelen előbűvölt gombaasztalra.

– Jó étvágyat kívánok! Rajta, egyél csak!

Gabinak nem kellett kétszer mondani, hiszen ki tiltakozna az ellen, ha finom süteménnyel kellene kezdenie a napot. Már nem is bánta annyira, hogy ilyen korán fel kellett kelnie. A pohár friss nektár után azt érezte, készen áll az újabb kalandra. Felkuncogott, amikor Lángtüsszentő a lendületet vett, majd a levegőbe emelkedett, hogy lecsapjon a tálcára, és elkapjon egy tündérsütit. A mutatványt még kétszer megismételte, utoljára még szaltózott is egyet a levegőben.

– Biztos nem maradtok itt még egy napig? Mesélhetnétek a Külső Világról, körbevezethetnétek benneteket az erdőben…

Lángtüsszentő letelepedett az asztal mellett, és maga köré tekerte a farkát, majd fejcsóválva válaszolt.

– Nem maradhatunk, meg kell keresnünk Évikét. Ki tudja, hová került. Lehet, hogy bajban van, minél hamarabb meg kell őt találnunk.

Gabi tele szájjal bólogatott, bár szívesen maradt volna, hogy még többet egyen a tündér tortáiból és süteményeiből, és még többet igyon a finom nektárszörpből. Egy pillanatra arra gondolt, bár ne fogta volna meg Évike az üveggolyót, és még tovább maradhatna a tündérnél vendégségben, de aztán rájött, hogy ha ez nem történik meg, talán ő sem kerül Üvegvilágba.

Kikericsvirág sóhajtva evett egy szivárványszínű tündérsüteményt, majd becsomagolt három tucatot a fiúnak egy szép nagy tavirózsalevélbe. Sürögve-forogva mellé tett még egy kulacs nektárszörpöt, majd az egészet berakta egy kis tarisznyába. Gabi vigyorogva figyelte. A nagypapája meséiből még emlékezett rá, milyen vendégszeretőek a tündérek, így nem tiltakozott az úti csomag ellen. Amikor Kikericsvirág a kezébe nyomta a tarisznyát, megköszönte, betette a hátizsákja zsebébe, majd megjegyezte:

– Ha visszaváltoztatsz olyan nagyra, amekkora voltam, akkor egy falásra meg tudok majd enni ennyi süteményt.

A tündér felkacagott, és láthatóan mögötte Lángtüsszentő is remekül szórakozott.

– Ugyan már! Szerinted mire jó a varázslat?! Majd meglátod, a süti is megnő majd veled együtt.

Lángtüsszentő a tündér mellé sompolygott, és az orrával megérintette a vállát.

– Kikericsvirág… nem varázsolnál engem egy kicsit nagyobbá, ha már úgyis visszaváltoztatsz minket? Mondjuk… akkorává, mint egy ház? – kérdezte hízelgő hangon.

Kikericsvirág csínytevő mosolyt villantott rá.

– Biztos vagy benne?

A sárkány nézte egy darabig a csillogó szemű tündért, majd Gabira pillantott, aki kíváncsian figyelte a beszélgetést.

– Persze, hogy biztos! Mindig is arra vágytam, hogy nagy legyek. Nagyon nagy.

– Ugye tudod, hogy az én varázserőm olyan, mint a harmat egy nyári reggelen? El fog illanni, olyan hamar, ahogy észreveszed, hogy nedves lett a sarud.

Lángtüsszentő bólogatott, miközben vidáman körbe-körbe forgatta a farkát a levegőben. Gabi is lelkesen vigyorgott. Bele sem mert gondolni, milyen szuper lesz majd a hatalmas sárkány hátán utazni Csillagföldig! Alig tudta visszatartani magát, hogy ne kezdjen tapsikolni.

– Mire várunk még? – kérdezte fel-le ugrándozva a sárkány. – Minél előbb indulunk, annál előbb változok hatalmassá!

Gabi a sürgetésre válaszolva fel is pattant Lángtüsszentő hátára, hogy lerepüljön vele a földre. Alig volt ideje, hogy megkapaszkodjon, máris suhantak a levegőben. Olyan gyorsan repültek le a fáról, hogy majdnem leesett a sárkány hátáról, de ahelyett, hogy megijedt volna, felkiáltott az élvezettől.

– Gyorsabban! Gyorsabban!

Képes lett volna egész nap Lángtüsszentő hátán ülve repülni, de sajnos nagyon hamar leértek a fáról. Odalent lepattant a földre, és megvárták a tündért. Kikericsvirág le is röppent hozzájuk, miután megpaskolta az elégedetten hümmögő fa kérgét.

Gyorsan megölelte Gabit és Lángtüsszentőt, majd megpöccintette az orrukat. Mire a fiú észbe kapott, már ugyanolyan nagy volt, mint akkor, amikor megérkezett Üvegvilágba. Lángtüsszentő hirtelen felnyafogott.

– De Kikericsvirág! Én még mindig ugyanakkora vagyok! Miért nem növesztettél nagyobbra?

A tündér csilingelő hangon felkacagott.

– Azért, hogy ne múljon el a varázslatom hatása, amikor kilépsz az erdőből. A varázserőm trükkös. Akkor válsz majd nagyobbá, amikor kilépsz az erdőből. Bízz bennem!

Lángtüsszenő elégedetten bólogatott:

– Köszönöm – felelte. – Mindent köszönünk.

– Mielőtt elindultok – komolyodott meg Kikericsvirág. – Vigyázzatok, amikor továbbmentek az erdőben. Él itt egy róka, aki imádja a tündérsüteményt. Majdnem mindenre képes azért, hogy megszerezze. Tőlünk távol tartja a varázslat, de titeket biztos nem enged az utatokra, ha nem kínáljátok meg vele.

Gabi meg tudta érteni a rókát: ha tehette volna, ő is minden nap a tündér süteményeit falta volna! A véleményét nem fejtette ki, helyette elköszönt a tündértől, és hagyta, hogy Lángtüsszentő bemásszon a hátizsákjába. Láthatóan alig várta, hogy elinduljanak: ki akart érni az erdőből, hogy ott nagyobbra változzon. Gabi remekül szórakozott a lelkesedésén.

– Jó utat kívánok, és sok sikert! – mondta Kikericsvirág. – Biztos vagyok benne, hogy megtalálod Évikét. Aztán, ha erre jártok, nyugodtan látogassatok meg!

– Megígérem – felelte a fiú.

Csenevész mordult egyet a tündér mögött, de ő csak leintette.

– Indulás! – rikkantotta Lángtüsszentő, és a parancsszavára Gabi rögtön elindult az ösvényen, a válla fölött még egyszer integetve az őket vendégül látó tündérnek.

– Viszlát, Kikericsvirág, viszlát, Csenevész!

Jó fél órát sétáltak a madárcsicsergéstől hangos erdőben, de a fák még egyáltalán nem kezdtek ritkulni. Gabit ez nem zavarta túlságosan, vidáman bandukolt közöttük, miközben a lelkes Lángtüsszentőt hallgatta:

– Amint kiérünk az erdőből, rögtön meg fogjuk látni Csillagföldet – magyarázta a sárkány. – Egy hosszú kavicsos útra fogunk érni, ahonnan már látni fogjuk Csillagvárat. Már alig várom! Akkor nagyra fogok nőni, te felpattansz a hátamra, és elröppenünk a várig. Szerintem estére már meg is találjuk Évikét!

Gabi vigyorogva bólogatott, de egyszer csak hopp, eltűnt a lába alól a talaj, zuhanni kezdett, és közben vad vihogást hallott a feje fölül. Annyira meglepődött, hogy még kiáltani is elfelejtett.


(Fák a zalakarosi kilátó mögül az erdei hangulat kedvéért)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések