Nagyik étterme

Zalakarosi szösszenet.

Nagyik étterme


Aznap nagy volt a forgalom. Annika néni nem tudta, hogy örüljön-e , hiszen Piroskával nem győzte kiszolgálni a vendégeket. Már messziről hallotta az újabb csoport érkezését. Na, még csak ez hiányzott! Ezek bizony nem magyarok. Reménykedve Piroskára nézett, de ő határozottan megrázta a fejét. Most ő következett. Remélte, hogy németek: velük mindig szót tudott érteni. Magabiztosan kiment a teraszon leülő fiatalokhoz.

Azonban a megrendelés nem szokásos módon.

– Möchte just english, danke.

Percekig mutogatta az étlapot, próbálkozott, de nem jutottak semmire, hiába beszélt németül, és értett angolul. Visszament Piroskához.

– Csinálj három lecsós szeletet!

– Azt kértek?

Annika elvigyorodott.

– Nem tudom, de azt kapnak.


(Lecsós szeletet nem ettem Zalakaroson, de itt egy kép a Betyár csárda marhapörkörtéről. Nem tudom, látszik-e: finom volt.)

Megjegyzések