Íróverseny

Újabb sütemény ihlette novella.

Íróverseny


Hölgyeim és Uraim, mindjárt megszólal a kürt, és kezdetét veszi az ÍV döntője! A versenyzők már felkészültek a rajtra, alig várják, hogy tollat ragadjanak. Van, aki melegíti az ujjait, más süteményt majszol, és innen látom, hogy ketten is literszámra isszák a kávét. A tetőfokára hág az izgalom, és… végre felhangzott a kürt! Az egyes rajtszámmal induló Kreatív Kezdő már fel is kapta a tollát, és kidugott nyelvvel nekiveselkedett az írásnak. Mellette a kettes rajtszámmal jelölt Bátor Bestselleres máris felvázolta jól begyakorolt vázlatát, a hármas számú versenyző, Reménykedő Regényíró már leírta az első szót!

Kreatív Kezdő láthatóan remek startot vett, mert a novellája első bekezdése már a papíron van, amikor a negyedik versenyző, Gátlástalan Grafomán végre tollat ragad, és nekiveselkedik az alkotásnak. Láthatóan mindent leírt, ami az eszébe jutott. Reménykedő Regényíróra végre lecsapott az Ihlet, mint seregélysereg a meggyfára, és máris gőzerővel írni kezdett. De mi történik a pálya közepén? Gátlástalan Grafomán tolla alatt füstöl a papír! Hihetetlen, micsoda hajrá! Bezzeg az ötös rajtszámú Szófukar Szóforgató még a kezébe se vette a pennáját. Hol vannak ilyenkor a szurkolók?! Igen, a lelátón máris tombolni kezdenek Szófukar szurkolói, aki erre határozottan felkapta a tollát, a papírhoz érintette, és… nem. Még mindig nem írt le egy szót sem.

De nézzünk a pálya másik végébe, ahol hetes sorszámmal Majrés Maximalista épp bosszúsa lehúzott egy bekezdést! Csak szét ne tépje a papírt, mint az elődöntőn! De igen, de igen, és széttépi!

Még tíz perc van hátra a versenyből, amikor Bátor Bestselleres kimegy a bokszutcába, hogy feltöltse magát üzemanyaggal. A kávét rekord sebességgel fogyasztotta el, és máris visszatért a versenybe. De mi történik ott? Reménykedő Regényíró elterült a földön, és hason fekve folytatja tovább a versenyt! Kreatív Kezdő eközben dúdolva körmöl a saját dala ütemére, micsoda lenyűgöző összhang!

Várjunk csak? Valami komplikáció adódott Gátlástalan Grafománnál. Kifogyott a tolla! Hölgyeim és Uraim, kifogyott a tolla! Máris rohan a bokszutcára, hogy lecserélje.

Végre Szófukar Szóforgató is úgy döntött, munkához lát! Leírt egy mondatot, és… micsoda? Hogy már készen is van a történettel? Nagyon úgy tűnik, mert elégedetten felkelt az asztaltól, és átadta a bírónak! Hihetetlen tömörség, Hölgyeim és Uraim! Az első kész történet!

– Fogd már be! – kurjantotta a hatos rajtszámú Kéretlen Kritikus. – Senki sem kíváncsi a mondanivalódra!

Kéretlen Kritikus látszólag egy újabb csípős hangvételű íráson dolgozik, ezért ennyire… izé… mi ez?

Hölgyeim és Uraim… azt hiszem, valaki kihúzta a mikrofonom. Hallanak még?

(Dopping íráshoz)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések