Üdv!
Rávettem magam a gépelésre, íme a következő fejezet.
Lángtüsszentő a szárnyait próbálgatva felemelkedett a levegőbe, és vidáman Gabi mellé röppent, miután Kikericsvirág az ő orrára is rákoppintott, és ettől összement. Most pont ugyanolyan magas volt, mint a fiú. Mindketten épp olyan apróvá váltak, mint a tündér, aki elégedetten tapsikolt a sikeres varázslat miatt, majd a vidámságtól még szaltózott is egyet a levegőben.
– Hozzá tudnék szokni, hogy akkora vagyok, mint te, kis barátom – mondta a sárkány, majd hozzátette. – Bár az még jobb lenne, ha olyan hatalmas lennék, mint a dédanyám volt. Na, ő volt aztán az igazi sárkány!
Gabi elvigyorodott. A sárkányhoz hasonlóan nem bánta volna, ha Lángtüsszentő olyan nagyra nő, mint ő maga, miután a tündér visszavarázsolja őket. Ó, akkor hogy irigykednének a barátai! Főleg Marci, aki legalább annyira rajongott a sárkányokért, mint ő, és évek óta akart olyan plüss sárkányt, mint Lángtüsszentő. Azt azért nagyon remélte, hogy Kikericsvirág holnap reggel vissza fogja változtatni őt olyan nagyra, amilyen volt. Ilyen kicsiként sohasem találná meg Évikét, pedig ezért jöttek Üvegvilágba.
Kikericsvirág kecsesen leröppent hozzájuk, és mindkettejüket megölelte.
– Örülök, hogy az én fámat választottatok a sok másik közül, gyertek be! – mondta, és a hatalmas fára mutatott. – A Külső Világból jöttél? – kérdezte aztán Gabitól. – Még sohasem találkoztam senkivel, aki onnan jött volna, sőt, olyannal sem, aki járt volna ott valaha. Már alig várom, hogy mesélj valamit! Gyertek utánam, körbevezetlek benneteket Csenevészben! – mondta.
– Csenevész? – kérdezte Lángtüsszentő, és felnézett az óriási fára, amely már akkor is hatalmasnak tűnt, amikor még nem voltak olyan aprók, mint a tündér, de így elképesztően nagynak látszódott.
Kikericsvirág felkuncogott, és mosolyogva a fára nézett.
– Tudom, tudom, a neve egy kicsit furcsa, mivel most olyan hatalmas, de mesélték, hogy amikor még csemete volt, annyira kicsinek tűnt a többi mellett, hogy a többi tündér így nevezte el. Mivel én is picike voltam még, meg a fa is, jól megfértünk együtt. Azóta mindketten megnőttünk és megerősödtünk.
Felröppent a fára, aki csendesen morgott valamit.
– Ugyan már, Csenevész! Ne morgolódj! Tudod, hogy milyen jó, amikor vendégeink vannak! – kérte csengő hangon. A fa végül kissé megrázta az ágait, és az egyikkel finoman megérintette a tündér kinyújtott kezét, megenyhülve, amiért felébresztették őt.
Odalent Gabi azon töprengett, vajon hogy fog feljutni a fára, hiszen a tündérrel és sárkánnyal ellentétben ő nem tudott repülni. Lángtüsszentő, mintha olvasott volna a gondolataiban, a maga sárkányos módján elvigyorodott, és megszólalt:
– Mivel eddig te vittél a hátadon a táskádban, most én foglak téged vinni. Végre elég nagy vagyok, hogy fel tudjalak emelni, sőt, a hátamra is tudsz ülni.
Gabi elmosolyodott. Nem is remélte, hogy lehetősége lesz felülni Lángtüsszentő hátára, de most, hogy meghallotta… jobban várta, mint év közben a szünetet, sokkal jobban, mint a karácsonyt! De azért aggódott is egy kicsit, hiszen pont ugyanakkora volt, mint a sárkánya, és még így is elég nehéz lehetett Lángtüsszentő számára.
– Biztos elbírsz, Lángtüsszentő? – kérdezte.
A sárkány sértődötten fújt egyet.
– Persze, hogy elbírlak. Eddig is fel tudtalak volna emelni, csak túl kicsi voltam, de most végre repülhetünk együtt egy kört.
Gabi felujjongott, és Lángtüsszentőhöz szaladt, aki lekuporodott a földre, hogy a fiú a hátára tudjon ülni, amit rögtön meg is tett. Amint a hátán ült, belekapaszkodott a nyakába, hogy nehogy leessen. A sárkány a levegőbe emelkedett, és ez sokkal jobb volt, mint a hinta a játszótéren, vagy az óriáskerék a vidámparkban, hiszen Gabi most tényleg repült! Ennél még sohasem volt izgalmasabb dologban része! Vidáman felkiáltott, amikor a sárkány játékosan szaltózott egyet a levegőben, majd kétszer is megkerülte a vastag fatörzset. Igaz, hogy mindketten olyan picik voltak, mint a tündér, végül mégis hamar felértek Kikericsvirág mellé, aki ekkor megsimogatta a fa törzsét. Csenevész felsóhajtott, és megjelent a kérgen egy aprócska ajtó, amelyen aztán pont befértek mind a hárman.
Kikericsvirág röppent be először, és Lángtüsszentő is rögtön követte. Odabent mindketten leszálltak, és Gabi is lemászott a sárkány hátáról… bár azért azt be kellett vallania, hogy szívesen repült volna még egy-két kört.
Gabi meglepődött, amikor szétnézett. Rájött, hogy a fán belül egy kényelmes kis szobácskát rendezett be a tündér, amelyet furcsa derengés töltött be. Kikericsvirág rögtön egy kényelmesnek tűnő virágkehely fotelbe telepedett, és intett Gabinak és Lángtüsszentőnek, hogy ők is tegyék ugyanezt. A fiú leült egy másik virágfotelba, és figyelte, ahogy a sárkány is letelepedett mellette, és a teste köré tekerte a farkát, mint korábban a szobájában is. Gabinak ezután olyan érzése támadt, mintha megelevenedtek volna a kedvenc regényei. Az előttük lévő asztalon hirtelen sütemények és innivaló jelent meg.
Kikericsvirág felkuncogott. Majd az asztalról elvett egy süteményt. Lángtüsszentő meglökdöste Gabi lábát a farka végével, majd amikor a fiú rá figyelt, a fejével az asztal felé intett.
– Egyél! – súgta neki. – A tündércsemege nagyon finom. Emlékszem, a nagypapád is szerette, amikor itt járt.
Gabi erre elmosolyodott. Jól emlékezett a tata szava járására. „Ez majdnem olyan jó volt, mint a tündérek tortája!” – mondogatta, és olyankor a mama mindig nagyon örült, mert ez volt a legnagyobb dicséret, amit az ételekkel kapcsolatban hallhatott. A fiú nem is kérette magát, elvett ő is egy süteményt az asztalról. Amint megkóstolta, megértette, mire gondolt a nagypapája. Isteni finom volt! Egy pillanatra lehunyta a szemét, megette a kezében tartott sütit, majd elvett még párat. Legszívesebben egész este a süteményt majszolta volna.
– Mi járatban vagy itt, Üvegvilágban? – kérdezte Kikericsvirág, miközben egy csésze nektárszörpöt nyújtott Gabinak, és egy süteményt dobott Lángtüsszentő szájába, aki elégedetten hümmögött.
– Évike véletlenül megfogta azt az üveggolyót, amit a nagypapámtól kaptam, és ő is ide került – felelte Gabi, majd megkóstolta a mézes ízű innivalót. – Őt szeretnénk megkeresni, de ahhoz Csillagföldre kell mennünk.
– A bölcsekhez – tette hozzá bólogatva a sárkány. – Ők ki tudják számolni, hová érkezett.
Kikericsvirág lassan megcsóválta a fejét.
– Nem biztos, hogy Csillagföldön segíthetnek nektek – válaszolta kissé szomorkás hangon.
Lángtüsszentő értetlenül nézett a tündérre, de mielőtt bármit kérdezhetett volna, megkapta a választ.
– Történt valami Csillagföldön, de nem tudom, hogy micsoda. Annyi biztos, hogy nem kapunk onnan semmilyen üzenetet. A követeink azelőtt sohasem késtek, de most hetek óta nem tudunk kapcsolatba lépni velük. Nem kapunk onnan leveleket sem, pedig már több hírnökmadarat küldtek a bölcseink.
A sárkány hümmögött, majd megkérdezte:
– A bölcsek mit mondanak?
Kikericsvirág megvonta a vállát, és miután ivott egy korty nektárszörpöt és beleharapott egy süteménybe, válaszolt:
– A tündér bölcsek nem értenek az ilyesmihez. Ők a természet szépítéséhez értenek, nem az efféle varázslatokhoz. Ennyit azért meg tudtak állapítani. Valami varázslat akadályozza meg, hogy üzenetet kapjunk Csillagföldről.
Csenevész hirtelen megrázkódott, és Kikericsvirág felemelte a fejét.
– Beesteledett – mondta. – Nekem most mennem kell, hogy a többiekkel szépítgessem az erdőt. Egyetek, igyatok nyugodtan, és ha elálmosodtok, mielőtt visszatérnék, nyugodtan feküdjetek le aludni. – A szobácska végére mutatott. – Ott találhattok egy ágyat.
Lángtüsszentő és Gabi elköszönt a tündértől, aki felkapott egy tündérporral teli zsákocskát, és kisietett azon az ajtón, amelyen korábban mindannyian bejöttek.
Gabi pár percig még falatozott. Minden süteményt végigkóstolt, és néha Lángtüsszentőnek is adott, de a sárkány egy idő után nem kért többet. Amikor már nem bírt többet enni, ásított egy nagyot, jóllakottan hátradőlt, és az útitársára nézett. Hirtelen megkérdezte tőle:
– Ha történt valami Csillagföldön, akkor hogy találjuk meg Évikét?
A sárkány megcsóválta a fejét.
– A csillagföldi bölcsek nélkül nem tudom, hogy hol kezdjük, de reménykedjünk benne, hogy nem történt semmi, és csak a követek nem tudtak valamiért üzenni. – Felállt, és morfondírozva fel-alá járkálni kezdett a fotel előtt. – Majd holnap megtudjuk, mi történt, amikor Csillagföldre érünk. Ha egy bölcs segíteni tud nekünk, akkor könnyen megtalálhatjuk Évikét. Addig nem tehetünk semmi – mondta, de már nem kapott választ Gabitól. Amikor felnézett, látta, hogy a fiú a virágfotelbe fészkelte magát, és mélyen aludt.
Rávettem magam a gépelésre, íme a következő fejezet.
4.
Lángtüsszentő a szárnyait próbálgatva felemelkedett a levegőbe, és vidáman Gabi mellé röppent, miután Kikericsvirág az ő orrára is rákoppintott, és ettől összement. Most pont ugyanolyan magas volt, mint a fiú. Mindketten épp olyan apróvá váltak, mint a tündér, aki elégedetten tapsikolt a sikeres varázslat miatt, majd a vidámságtól még szaltózott is egyet a levegőben.
– Hozzá tudnék szokni, hogy akkora vagyok, mint te, kis barátom – mondta a sárkány, majd hozzátette. – Bár az még jobb lenne, ha olyan hatalmas lennék, mint a dédanyám volt. Na, ő volt aztán az igazi sárkány!
Gabi elvigyorodott. A sárkányhoz hasonlóan nem bánta volna, ha Lángtüsszentő olyan nagyra nő, mint ő maga, miután a tündér visszavarázsolja őket. Ó, akkor hogy irigykednének a barátai! Főleg Marci, aki legalább annyira rajongott a sárkányokért, mint ő, és évek óta akart olyan plüss sárkányt, mint Lángtüsszentő. Azt azért nagyon remélte, hogy Kikericsvirág holnap reggel vissza fogja változtatni őt olyan nagyra, amilyen volt. Ilyen kicsiként sohasem találná meg Évikét, pedig ezért jöttek Üvegvilágba.
Kikericsvirág kecsesen leröppent hozzájuk, és mindkettejüket megölelte.
– Örülök, hogy az én fámat választottatok a sok másik közül, gyertek be! – mondta, és a hatalmas fára mutatott. – A Külső Világból jöttél? – kérdezte aztán Gabitól. – Még sohasem találkoztam senkivel, aki onnan jött volna, sőt, olyannal sem, aki járt volna ott valaha. Már alig várom, hogy mesélj valamit! Gyertek utánam, körbevezetlek benneteket Csenevészben! – mondta.
– Csenevész? – kérdezte Lángtüsszentő, és felnézett az óriási fára, amely már akkor is hatalmasnak tűnt, amikor még nem voltak olyan aprók, mint a tündér, de így elképesztően nagynak látszódott.
Kikericsvirág felkuncogott, és mosolyogva a fára nézett.
– Tudom, tudom, a neve egy kicsit furcsa, mivel most olyan hatalmas, de mesélték, hogy amikor még csemete volt, annyira kicsinek tűnt a többi mellett, hogy a többi tündér így nevezte el. Mivel én is picike voltam még, meg a fa is, jól megfértünk együtt. Azóta mindketten megnőttünk és megerősödtünk.
Felröppent a fára, aki csendesen morgott valamit.
– Ugyan már, Csenevész! Ne morgolódj! Tudod, hogy milyen jó, amikor vendégeink vannak! – kérte csengő hangon. A fa végül kissé megrázta az ágait, és az egyikkel finoman megérintette a tündér kinyújtott kezét, megenyhülve, amiért felébresztették őt.
Odalent Gabi azon töprengett, vajon hogy fog feljutni a fára, hiszen a tündérrel és sárkánnyal ellentétben ő nem tudott repülni. Lángtüsszentő, mintha olvasott volna a gondolataiban, a maga sárkányos módján elvigyorodott, és megszólalt:
– Mivel eddig te vittél a hátadon a táskádban, most én foglak téged vinni. Végre elég nagy vagyok, hogy fel tudjalak emelni, sőt, a hátamra is tudsz ülni.
Gabi elmosolyodott. Nem is remélte, hogy lehetősége lesz felülni Lángtüsszentő hátára, de most, hogy meghallotta… jobban várta, mint év közben a szünetet, sokkal jobban, mint a karácsonyt! De azért aggódott is egy kicsit, hiszen pont ugyanakkora volt, mint a sárkánya, és még így is elég nehéz lehetett Lángtüsszentő számára.
– Biztos elbírsz, Lángtüsszentő? – kérdezte.
A sárkány sértődötten fújt egyet.
– Persze, hogy elbírlak. Eddig is fel tudtalak volna emelni, csak túl kicsi voltam, de most végre repülhetünk együtt egy kört.
Gabi felujjongott, és Lángtüsszentőhöz szaladt, aki lekuporodott a földre, hogy a fiú a hátára tudjon ülni, amit rögtön meg is tett. Amint a hátán ült, belekapaszkodott a nyakába, hogy nehogy leessen. A sárkány a levegőbe emelkedett, és ez sokkal jobb volt, mint a hinta a játszótéren, vagy az óriáskerék a vidámparkban, hiszen Gabi most tényleg repült! Ennél még sohasem volt izgalmasabb dologban része! Vidáman felkiáltott, amikor a sárkány játékosan szaltózott egyet a levegőben, majd kétszer is megkerülte a vastag fatörzset. Igaz, hogy mindketten olyan picik voltak, mint a tündér, végül mégis hamar felértek Kikericsvirág mellé, aki ekkor megsimogatta a fa törzsét. Csenevész felsóhajtott, és megjelent a kérgen egy aprócska ajtó, amelyen aztán pont befértek mind a hárman.
Kikericsvirág röppent be először, és Lángtüsszentő is rögtön követte. Odabent mindketten leszálltak, és Gabi is lemászott a sárkány hátáról… bár azért azt be kellett vallania, hogy szívesen repült volna még egy-két kört.
Gabi meglepődött, amikor szétnézett. Rájött, hogy a fán belül egy kényelmes kis szobácskát rendezett be a tündér, amelyet furcsa derengés töltött be. Kikericsvirág rögtön egy kényelmesnek tűnő virágkehely fotelbe telepedett, és intett Gabinak és Lángtüsszentőnek, hogy ők is tegyék ugyanezt. A fiú leült egy másik virágfotelba, és figyelte, ahogy a sárkány is letelepedett mellette, és a teste köré tekerte a farkát, mint korábban a szobájában is. Gabinak ezután olyan érzése támadt, mintha megelevenedtek volna a kedvenc regényei. Az előttük lévő asztalon hirtelen sütemények és innivaló jelent meg.
Kikericsvirág felkuncogott. Majd az asztalról elvett egy süteményt. Lángtüsszentő meglökdöste Gabi lábát a farka végével, majd amikor a fiú rá figyelt, a fejével az asztal felé intett.
– Egyél! – súgta neki. – A tündércsemege nagyon finom. Emlékszem, a nagypapád is szerette, amikor itt járt.
Gabi erre elmosolyodott. Jól emlékezett a tata szava járására. „Ez majdnem olyan jó volt, mint a tündérek tortája!” – mondogatta, és olyankor a mama mindig nagyon örült, mert ez volt a legnagyobb dicséret, amit az ételekkel kapcsolatban hallhatott. A fiú nem is kérette magát, elvett ő is egy süteményt az asztalról. Amint megkóstolta, megértette, mire gondolt a nagypapája. Isteni finom volt! Egy pillanatra lehunyta a szemét, megette a kezében tartott sütit, majd elvett még párat. Legszívesebben egész este a süteményt majszolta volna.
– Mi járatban vagy itt, Üvegvilágban? – kérdezte Kikericsvirág, miközben egy csésze nektárszörpöt nyújtott Gabinak, és egy süteményt dobott Lángtüsszentő szájába, aki elégedetten hümmögött.
– Évike véletlenül megfogta azt az üveggolyót, amit a nagypapámtól kaptam, és ő is ide került – felelte Gabi, majd megkóstolta a mézes ízű innivalót. – Őt szeretnénk megkeresni, de ahhoz Csillagföldre kell mennünk.
– A bölcsekhez – tette hozzá bólogatva a sárkány. – Ők ki tudják számolni, hová érkezett.
Kikericsvirág lassan megcsóválta a fejét.
– Nem biztos, hogy Csillagföldön segíthetnek nektek – válaszolta kissé szomorkás hangon.
Lángtüsszentő értetlenül nézett a tündérre, de mielőtt bármit kérdezhetett volna, megkapta a választ.
– Történt valami Csillagföldön, de nem tudom, hogy micsoda. Annyi biztos, hogy nem kapunk onnan semmilyen üzenetet. A követeink azelőtt sohasem késtek, de most hetek óta nem tudunk kapcsolatba lépni velük. Nem kapunk onnan leveleket sem, pedig már több hírnökmadarat küldtek a bölcseink.
A sárkány hümmögött, majd megkérdezte:
– A bölcsek mit mondanak?
Kikericsvirág megvonta a vállát, és miután ivott egy korty nektárszörpöt és beleharapott egy süteménybe, válaszolt:
– A tündér bölcsek nem értenek az ilyesmihez. Ők a természet szépítéséhez értenek, nem az efféle varázslatokhoz. Ennyit azért meg tudtak állapítani. Valami varázslat akadályozza meg, hogy üzenetet kapjunk Csillagföldről.
Csenevész hirtelen megrázkódott, és Kikericsvirág felemelte a fejét.
– Beesteledett – mondta. – Nekem most mennem kell, hogy a többiekkel szépítgessem az erdőt. Egyetek, igyatok nyugodtan, és ha elálmosodtok, mielőtt visszatérnék, nyugodtan feküdjetek le aludni. – A szobácska végére mutatott. – Ott találhattok egy ágyat.
Lángtüsszentő és Gabi elköszönt a tündértől, aki felkapott egy tündérporral teli zsákocskát, és kisietett azon az ajtón, amelyen korábban mindannyian bejöttek.
Gabi pár percig még falatozott. Minden süteményt végigkóstolt, és néha Lángtüsszentőnek is adott, de a sárkány egy idő után nem kért többet. Amikor már nem bírt többet enni, ásított egy nagyot, jóllakottan hátradőlt, és az útitársára nézett. Hirtelen megkérdezte tőle:
– Ha történt valami Csillagföldön, akkor hogy találjuk meg Évikét?
A sárkány megcsóválta a fejét.
– A csillagföldi bölcsek nélkül nem tudom, hogy hol kezdjük, de reménykedjünk benne, hogy nem történt semmi, és csak a követek nem tudtak valamiért üzenni. – Felállt, és morfondírozva fel-alá járkálni kezdett a fotel előtt. – Majd holnap megtudjuk, mi történt, amikor Csillagföldre érünk. Ha egy bölcs segíteni tud nekünk, akkor könnyen megtalálhatjuk Évikét. Addig nem tehetünk semmi – mondta, de már nem kapott választ Gabitól. Amikor felnézett, látta, hogy a fiú a virágfotelbe fészkelte magát, és mélyen aludt.
(Rajzom Kikericsvirágról.)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése