A szomszédom, az a disznó…

Üdv!

Még az Író születik tréningen írtam egy rövid humoros történetecskét a képleírós feladat kapcsán.

A szomszédom, az a disznó…

– Komolyan mondom, hogy erre vetemedett! – fakadt ki Teréz, és a hatás kedvéért még egy az öreg Folt pórázát is megrántotta egy kicsit, aki csak mélabúsan felnézett a gazdájára, mintha tudná, hogy ez most nem személy szerint miatta, hanem a Teréz bosszúságát okozó „a szomszédom, az a disznó” miatt történt.

Helen, Éva és Márta alig hitt a fülének. Megszokták már, hogy fiatalos barátnőjükkel mindig történt valami különös, avagy különösen mindennapi, ahogy azt legutóbb találóan megfogalmazták.

– Te, Teréz… – kezdte azért bizonytalanul Márta, mert hát mégsem járja, hogy egy ilyen hírt csak így közöljék vele – mit mondtál a Gyulának?

Teréz majdnem a fejéhez kapott, amiért régi barátnői nem értették meg azonnal.

– Mit? Mit mondtam? Ugyan kérem, hát én nem olyan nő vagyok, akinek egy gyulaféle alak egy ilyennel el tudja csavarni a fejét!

– Szóval nemet mondtál? – kérdezte elhűlten Helen.

– Nem! – fakadt ki Teréz. – Miért mondtam volna nemet?

Most már senki sem értette a nőt, még Folt sem, pedig ő végig jelen volt.

– Szóval… – kezdte Éva, megpróbálva összefoglalni a történteket. – Szóval a Gyula éjszaka felásta az egész kertedet, teleültette vörös rózsával, és a kapu fölé szegezte selyemszalagba hímezve, hogy „Szeretlek, Terikém!”, és te nem mondtál neki nemet?

Teréz határozottan bólintott.

– Akkor… mit mondtál neki?

– Mit kellett volna mondanom annak a disznónak? Azt mondtam neki, hogy én is!

Helen, Éva és Márta egymásra nézett, majd Éva sürgetően megszólalt:

– És?

– Mit és?

– Mi lesz most?

– Hát… az a helyzet, hogy a szomszédom… az a disznó… megkérte a kezem.

– És? – kiáltotta most már Évával együtt Márta, és kis híján Helen is csatlakozott hozzájuk, de benne még egy ennyire feszült helyzetben is több volt a tartás.

Teréz most már kijött a sodrából.

– Szerintetek? Naná, hogy igent mondtam neki!

– Megint? – érdeklődött finom éllel a hangjában Helen.

Teréz lenézett Foltra, aki mintegy beleegyezően bólintott. Mit is értett ő a gazdája szívügyeihez!

– Megint.

Az utca sarkán bekanyarodott a tízes busz, és Teréz felállt, de még hozzátette, miközben Folt hűségesen utána ügetett:

– De ha megint olyat csinál, mint a múlt héten, akkor nem elégszek meg egy kertnyi rózsával. De nem ám! Mert az azért már mégsem járja, hogy egy olyan nő, mint én, még egyszer megbocsásson a Gyulának… még akkor sem, ha olyan, mint egy lovag.

Márta, Éva és Helen némán figyelte, ahogy barátnőjük a kutyájával együtt felszállt a buszra, majd elrobogott vele.

– Tudjátok… – szólalt meg Éva, és letette a földre a táskáját – én is szeretnék egy olyan hódolót, mint a Gyula. A kertemre ráférne egy kis csinosítás.

Márta egyetértően bólogatott.

– Olyan romantikus…

Helen megrázta a fejét, majd lassan mosoly kúszott az ajkára.

– Ami azt illeti, nekem is van egy szomszédom… az a disznó!