Üdv!
Úgy látszik, ma éjszaka már nem nagyon fogok aludni, helyette írtam egy novellát, amelyet egy mai beszélgetés ihletett.
Petike jegyzetfüzettel és piros zsírkrétával a kezében, csillogó szemekkel megállt az anyukája ágya mellett.
– Hogy tetszett az esti film? – kérdezte őszinte kíváncsisággal a hangjában.
Az anyukája még alig ébredt fel az igazak álmából, és kissé értetlenül nézett a gyerekre, aki még mindig pizsamában volt, de már felvette a csizmáját, és a sálat is a nyakába kötötte. Nyilvánvalóan nagyon várta már, hogy iskolába menjen.
– Milyen film? – kérdezett vissza az anyuka.
– Ami a tévében volt – válaszolta Petike olyan természetes hangon, mintha teljesen evidens lenne, melyik műsorról beszél éppen, függetlenül attól, hogy a televízióban nagyjából száz csatorna volt.
– Ó… hát, azt a filmet nem láttam – válaszolta az anyuja, ami igaz is volt. A hosszú munkanap után másra sem vágyott, mint hogy lefeküdjön aludni. Ugyan bekapcsolta a tévét, de szinte azonnal elaludt, még a híradó végét se látta.
A kisfiú arca elkenődött. Nem ilyen választ szeretett volna hallani. Mi lesz így a házi feladatával?
– Kár – suttogta.
– Miért? – kérdezte az anyukája.
– Mert a tanító néni azt kérte, hogy játsszunk riportert, és kérdezzük meg otthon, hogy hogy tetszett az esti film. Rajzolni is kell majd valamit arról, hogy milyen műsort szeretnénk megnézni. Én már tudom is, hogy mit rajzoljak, de… el kell mesélnünk, hogy milyen volt a film, meg hogy hogy tetszett.
– Értem – mondta elgondolkodva az anyuka. Hozzászokhatott volna ennyi idő alatt, hogy a gyerekek néha furcsa feladatokat kapnak, mint múltkor az a krumpli nyomda, meg ősszel az a másik a gesztenyék átlyukasztásával… szóval igen, megszokhatta volna. Mindegy. A gyereknek válaszolni kellett. – Mondd azt a tanító néninek, hogy nem láttam a filmet, így nem tudom, hogy tetszett volna-e vagy sem.
Petike elgondolkodott egy pillanatra, majd megrázta a fejét.
– Az nem lesz jó…
Az anyukája felsóhajtott, majd végiggondolta, milyen filmet látott utoljára. Meg is van. Film, tévében ment, az már részletkérdés, hogy tegnap vagy tegnapelőtt, nem igaz?
– Jó, jó, tegnapelőtt láttam egy filmet a tévében. Az úgy jó lesz, ha arról mesélek?
A kisfiú rövid töprengés után elégedetten bólogatni kezdett.
– A film érdekes lett volna, de nem nagyon tetszett, mert nem voltak szimpatikusak a főszereplők. Azt hiszem, túl nagyok voltak az elvárásaim, amikor elolvastam az újságba, hogy miről fog szólni.
Petike látványosan rajzolt egy lefelé görbülő szájú pálcikaembert a noteszébe, majd szomorúan nézegette egy darabig. Nézte, nézte, aztán nagy lendülettel kitépte és összegyűrte a papírt. Ezután jó riporterhez illően megszólalt:
– Anya, akkor mit mondanál, ha tetszett volna a film?
Úgy látszik, ma éjszaka már nem nagyon fogok aludni, helyette írtam egy novellát, amelyet egy mai beszélgetés ihletett.
Házi feladat
Petike jegyzetfüzettel és piros zsírkrétával a kezében, csillogó szemekkel megállt az anyukája ágya mellett.
– Hogy tetszett az esti film? – kérdezte őszinte kíváncsisággal a hangjában.
Az anyukája még alig ébredt fel az igazak álmából, és kissé értetlenül nézett a gyerekre, aki még mindig pizsamában volt, de már felvette a csizmáját, és a sálat is a nyakába kötötte. Nyilvánvalóan nagyon várta már, hogy iskolába menjen.
– Milyen film? – kérdezett vissza az anyuka.
– Ami a tévében volt – válaszolta Petike olyan természetes hangon, mintha teljesen evidens lenne, melyik műsorról beszél éppen, függetlenül attól, hogy a televízióban nagyjából száz csatorna volt.
– Ó… hát, azt a filmet nem láttam – válaszolta az anyuja, ami igaz is volt. A hosszú munkanap után másra sem vágyott, mint hogy lefeküdjön aludni. Ugyan bekapcsolta a tévét, de szinte azonnal elaludt, még a híradó végét se látta.
A kisfiú arca elkenődött. Nem ilyen választ szeretett volna hallani. Mi lesz így a házi feladatával?
– Kár – suttogta.
– Miért? – kérdezte az anyukája.
– Mert a tanító néni azt kérte, hogy játsszunk riportert, és kérdezzük meg otthon, hogy hogy tetszett az esti film. Rajzolni is kell majd valamit arról, hogy milyen műsort szeretnénk megnézni. Én már tudom is, hogy mit rajzoljak, de… el kell mesélnünk, hogy milyen volt a film, meg hogy hogy tetszett.
– Értem – mondta elgondolkodva az anyuka. Hozzászokhatott volna ennyi idő alatt, hogy a gyerekek néha furcsa feladatokat kapnak, mint múltkor az a krumpli nyomda, meg ősszel az a másik a gesztenyék átlyukasztásával… szóval igen, megszokhatta volna. Mindegy. A gyereknek válaszolni kellett. – Mondd azt a tanító néninek, hogy nem láttam a filmet, így nem tudom, hogy tetszett volna-e vagy sem.
Petike elgondolkodott egy pillanatra, majd megrázta a fejét.
– Az nem lesz jó…
Az anyukája felsóhajtott, majd végiggondolta, milyen filmet látott utoljára. Meg is van. Film, tévében ment, az már részletkérdés, hogy tegnap vagy tegnapelőtt, nem igaz?
– Jó, jó, tegnapelőtt láttam egy filmet a tévében. Az úgy jó lesz, ha arról mesélek?
A kisfiú rövid töprengés után elégedetten bólogatni kezdett.
– A film érdekes lett volna, de nem nagyon tetszett, mert nem voltak szimpatikusak a főszereplők. Azt hiszem, túl nagyok voltak az elvárásaim, amikor elolvastam az újságba, hogy miről fog szólni.
Petike látványosan rajzolt egy lefelé görbülő szájú pálcikaembert a noteszébe, majd szomorúan nézegette egy darabig. Nézte, nézte, aztán nagy lendülettel kitépte és összegyűrte a papírt. Ezután jó riporterhez illően megszólalt:
– Anya, akkor mit mondanál, ha tetszett volna a film?
Megjegyzések
Megjegyzés küldése