A korábban feltöltött decemberi novellámban egy kis névadási problémába ütköztem, amit Dobos Márta segített megoldani. A névadási probléma ihlette ezt a kis történetecskét.
– Ezt kikérem magamnak! – kiáltotta a karakter. – Nem nevezhetsz engem… Hogyishívjáknak! Ez megalázó és méltóságomon aluli!
Az író bosszúsan végigmérte a szereplőjét, de letette a tollat, hogy válaszolhasson neki.
– Már miért ne nevezhetnélek úgy, ha épp ehhez van kedvem? Én vagyok az író, bármilyen nevet választhatok a szereplőimnek.
– Ennyi erővel ki is írhatsz a történetből. Nem leszek Hogyishívják. Ha mégis így hívsz, akkor a lap aljára húzódik duzzogni.
– De én mondom meg, hogy mit csinálj! Nem duzzoghatsz, ha én nem engedem meg.
– Te csak azt hiszed! Ha én egyszer begurulok, akkor te nem írsz semmilyen történetet.
Az író vállat vont.
– Akkor kiírlak a történetből, és nem lesz gondom veled.
A karakter kajánul az íróra vigyorgott.
– Azt hiszed, az elég? Mire odáig jutsz, hogy teljesen kiírnál a történetedből, addigra fellázítom a többi szereplőt. Mind tiltakozni fognak a bánásmód ellen.
– Jól van, jól van, akkor mi akarsz lenni? – kérdezte lemondóan sóhajtva az író.
A szereplő elégedetten elvigyorodott, kényelmesen elhelyezkedett, és válaszolt.
– Legyek mondjuk Henrik vagy Richárd.
Az író megrázta a fejét.
– Nem. Mit szólsz ahhoz, hogy Ludvig? Theodor?
A karakter szkeptikusan felvont a szemöldökét.
– Robert? – vetette fel.
– Nekem nem tetszik – morogta az író.
– Pech, mert nekem meg igen.
– Akkor egyezzünk ki a Thomasban.
Megalkotója erre vonakodva, de rábólintott.
– Legyen, de akkor nem biztos, hogy úgy fog alakulni a történet, ahogy terveztem – figyelmeztette.
A szereplő vigyorogva válaszolt:
– Akkor sem alakult volna úgy a történet, ahogy tervezted, ha a nevem Hogyishívják maradt volna. Pontosan úgy fog alakulni, ahogy én terveztem.
Nomen est…
– Ezt kikérem magamnak! – kiáltotta a karakter. – Nem nevezhetsz engem… Hogyishívjáknak! Ez megalázó és méltóságomon aluli!
Az író bosszúsan végigmérte a szereplőjét, de letette a tollat, hogy válaszolhasson neki.
– Már miért ne nevezhetnélek úgy, ha épp ehhez van kedvem? Én vagyok az író, bármilyen nevet választhatok a szereplőimnek.
– Ennyi erővel ki is írhatsz a történetből. Nem leszek Hogyishívják. Ha mégis így hívsz, akkor a lap aljára húzódik duzzogni.
– De én mondom meg, hogy mit csinálj! Nem duzzoghatsz, ha én nem engedem meg.
– Te csak azt hiszed! Ha én egyszer begurulok, akkor te nem írsz semmilyen történetet.
Az író vállat vont.
– Akkor kiírlak a történetből, és nem lesz gondom veled.
A karakter kajánul az íróra vigyorgott.
– Azt hiszed, az elég? Mire odáig jutsz, hogy teljesen kiírnál a történetedből, addigra fellázítom a többi szereplőt. Mind tiltakozni fognak a bánásmód ellen.
– Jól van, jól van, akkor mi akarsz lenni? – kérdezte lemondóan sóhajtva az író.
A szereplő elégedetten elvigyorodott, kényelmesen elhelyezkedett, és válaszolt.
– Legyek mondjuk Henrik vagy Richárd.
Az író megrázta a fejét.
– Nem. Mit szólsz ahhoz, hogy Ludvig? Theodor?
A karakter szkeptikusan felvont a szemöldökét.
– Robert? – vetette fel.
– Nekem nem tetszik – morogta az író.
– Pech, mert nekem meg igen.
– Akkor egyezzünk ki a Thomasban.
Megalkotója erre vonakodva, de rábólintott.
– Legyen, de akkor nem biztos, hogy úgy fog alakulni a történet, ahogy terveztem – figyelmeztette.
A szereplő vigyorogva válaszolt:
– Akkor sem alakult volna úgy a történet, ahogy tervezted, ha a nevem Hogyishívják maradt volna. Pontosan úgy fog alakulni, ahogy én terveztem.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése