Florián Judit második cselekménnyuszis írása ihlette ezt a történetet.
Az Író hirtelen megdermedt a mozgólépcső előtt, tekintete elködösül, majd alig hallhatóan elsuttogta.
– Heuréka!
– Hé, ember, menjen már! – kurjantotta mögötte valaki, mire tétovázva rálépett az első lépcsőfokra.
Miközben egyre lejjebb ért, tisztábban és tisztábban látta maga előtt a Történetet. Kétségtelen, hogy ez volt az, amire várt. Már a lépcső közepén tartott, amikor turkálni kezdett a táskájában. Előkapta a jegyzetfüzetét, de még szüksége volt a tolltartójából egy tollra. Elkerekedett a szeme a felismeréstől. Otthon felejtette a tolltartót!
Majdnem sikított a kétségbeeséstől. Turkálni kezdett a táskában, de tudta, hogy reménytelen. Nem lesz íróeszköz a táskájában. Mindig olyan féltve őrizte a tollait, visszatette őket a helyükre a tolltartójába. Ó, miért nem volt olyan hanyag, mint sokan mások, akik csak bedobálták a tollakat a táskájába, hogy mindig legyen kéznél egy?!
Majdnem orra esett, amikor leért a mozgólépcső aljára, de őt sokkal nagyobb probléma nyomasztotta. Érezte, hogy ha nem írja le rögtön az ötletet, akkor annak szörnyű következménye lesz! Nem akart megfeledkezni a Történetről. Nem! Neki szüksége volt erre az ihletre! Nem hagyhatta, hogy sarkon forduljon a Múzsa, és duzzogva megtagadjon tőle minden csókot egy ilyen ostoba apróság miatt.
Kétségbeesetten felkiáltott a metróaluljáróban.
– Tollat! Könyörgöm egy tollat! – Meglóbálta a jegyzetfüzetét.
Néhányan kíváncsian felkapták a fejüket, de senki sem ment oda hozzá egy mentőtollal.
– Országomat egy tollért! Valaki!
Az Író odaszaladt a legközelebbi emberhez, és a noteszt mutogatva könyörgött:
– Kérem, egy tollat, csak egy pillanatra, egy percecskére!
– Na de kérem! – csattant fel az „áldozat”, és a megérkező metróhoz sietett.
– Nincs valakinek egy tolla?! – sikította.
Hirtelen valaki megrángatta a kabátja alját. Az Író lenézett, és egy kislányt látott.
– Tessék – mondta mosolyogva a gyerek, és a kezébe nyomott egy tollat.
Az Író merev mozdulattal felemelte a tollat, kinyitotta a jegyzetfüzetet, majd megdermedt. A nagy kiabálásban rég elfelejtette, mit akart írni.
A Múzsa csókja
Az Író hirtelen megdermedt a mozgólépcső előtt, tekintete elködösül, majd alig hallhatóan elsuttogta.
– Heuréka!
– Hé, ember, menjen már! – kurjantotta mögötte valaki, mire tétovázva rálépett az első lépcsőfokra.
Miközben egyre lejjebb ért, tisztábban és tisztábban látta maga előtt a Történetet. Kétségtelen, hogy ez volt az, amire várt. Már a lépcső közepén tartott, amikor turkálni kezdett a táskájában. Előkapta a jegyzetfüzetét, de még szüksége volt a tolltartójából egy tollra. Elkerekedett a szeme a felismeréstől. Otthon felejtette a tolltartót!
Majdnem sikított a kétségbeeséstől. Turkálni kezdett a táskában, de tudta, hogy reménytelen. Nem lesz íróeszköz a táskájában. Mindig olyan féltve őrizte a tollait, visszatette őket a helyükre a tolltartójába. Ó, miért nem volt olyan hanyag, mint sokan mások, akik csak bedobálták a tollakat a táskájába, hogy mindig legyen kéznél egy?!
Majdnem orra esett, amikor leért a mozgólépcső aljára, de őt sokkal nagyobb probléma nyomasztotta. Érezte, hogy ha nem írja le rögtön az ötletet, akkor annak szörnyű következménye lesz! Nem akart megfeledkezni a Történetről. Nem! Neki szüksége volt erre az ihletre! Nem hagyhatta, hogy sarkon forduljon a Múzsa, és duzzogva megtagadjon tőle minden csókot egy ilyen ostoba apróság miatt.
Kétségbeesetten felkiáltott a metróaluljáróban.
– Tollat! Könyörgöm egy tollat! – Meglóbálta a jegyzetfüzetét.
Néhányan kíváncsian felkapták a fejüket, de senki sem ment oda hozzá egy mentőtollal.
– Országomat egy tollért! Valaki!
Az Író odaszaladt a legközelebbi emberhez, és a noteszt mutogatva könyörgött:
– Kérem, egy tollat, csak egy pillanatra, egy percecskére!
– Na de kérem! – csattant fel az „áldozat”, és a megérkező metróhoz sietett.
– Nincs valakinek egy tolla?! – sikította.
Hirtelen valaki megrángatta a kabátja alját. Az Író lenézett, és egy kislányt látott.
– Tessék – mondta mosolyogva a gyerek, és a kezébe nyomott egy tollat.
Az Író merev mozdulattal felemelte a tollat, kinyitotta a jegyzetfüzetet, majd megdermedt. A nagy kiabálásban rég elfelejtette, mit akart írni.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése